Sapszon Ferenc
Július 23-án történt
2003. július 23-án hunyt el Cserháti Zsuzsa, a magyar poptörténet egyik legjobb hangú énekesnője. Az eredetileg balett-táncosnak készülő énekesnő előadói képességeit Szécsi Pál fedezte fel, az ország pedig az 1972-es Táncdalfesztiválon ismerte meg. Később olyan emlékezetes slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Különös szilveszter, a Könnyű tavaszi szél, a Boldogság, gyere haza, az Édes kisfiam, illetve a Charlie-val közös Száguldás, Porsche, szerelem.
Nyolc alkotót választottak idén a nemzet művészének
Nyolcan nyerték el idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet november 5-én adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.
Átadták az idei KÓTA-díjakat
Tillai Aurél karnagy, zeneszerző, professor emeritus kapta a nagydíjat, Lengyel Erzsébet zenepedagógus, karnagy, a Jász-Nagykun-Szolnoki Ének-Zenei Együttesek és Karnagyok Egyesületének elnöke, Sapszon Ferenc karnagy, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója, valamint Szebellédi Valéria karnagy, zenepedagógus pedig életműdíjat vehetett át a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA díjkiosztó ünnepségén.
Július 23-án történt
„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól (...), az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól (...), mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, amelyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” 1887-ben ezen napon született Bibó István.
Átadták az idei Prima Primissima díjakat
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Közönségdíjat Hollerung Gábor karmester, karvezető kapta.
Tanítványai a világ végére is követnék
Sapszon Ferenc szerint zenére szükségünk van ahhoz, hogy teljes emberek legyünk, és aki zenél, az minden más területen is jobban teljesít. A muzsika a szív nyelve, márpedig döntéseink a szívünkben születnek, mondja a Prima Primissima díjra jelölt karnagy, iskolaalapító. Interjú.
Július 23-án történt
„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól (...), az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól (...), mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” 1887-ben e napon született Bibó István.
„Minden a szívben dől el” – beszélgetés Sapszon Ferenc karnaggyal
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítója évtizedek óta neveli, segíti a felnövekvő generációt, és úgy véli: fontos, hogy minden nap énekeljenek, fontos a mindennapi katarzis, mert így lesz a zene eszköz ahhoz, hogy igaz emberekké váljanak. Múlt héten vette át a Nemzet Művésze díjat, és a kórusiskola szellemiségének, pedagógiai hitvallásának összegzésén dolgozik.
Idén hat alkotót választottak a Nemzet Művészének
Aknay János festőművész, András Ferenc filmrendező, Maurer Dóra grafikus-festőművész, Reviczky Gábor színművész, Sapszon Ferenc karnagy, zeneszerző és Zádori Mária énekművész kapta idén az elismerést.