Scherer Péter

November 16-án történt

Ma ünnepli hetvenharmadik születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek nevéhez olyan alakítások fűződnek, mint Shakespeare Othellójában Jago szerepe és Katona József Bánk bánjának címszerepe, de a Kenguru, a Férfiakt, A szivárvány harcosa, az Utóélet és a Semmelweis című filmekben is láthattuk.

Scherer Péter kapja a Páger Antal-színészdíjat

Scherer Péter kapja a következő Páger Antal-színészdíjat – döntött a makói képviselő-testület az elismerés kuratóriumának javaslata alapján.

Kapa és Pepe pajszerrel tör be az Orgonák Éjszakájára

Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter együtt settenkednek az idei Orgonák éjszakája reklámfilmjében. A négybalkezes rablópár a tőlük megszokott módon hívja fel a figyelmet arra, hogy június 7-én az ország és több határainkon túli helyszín orgonamuzsikától lesz hangos.

Scherer Péter: A bankett után fogadásból megfürödtem itt alsónadrágban

Bebarangoltuk és megismertük Vas vármegyét Scherer Péter színművész ajánlása nyomán, aki a térség rejtett szépségeire irányította a figyelmet.

Jövőre is folytatjuk Magyarország felfedezését!

Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban eseményeihez kapcsolódó videósorozatunk 2025-ben is folytatódik – ismert és elismert művészekkel, kulturális személyiségekkel kutatjuk fel a magyar vármegyék rejtett kincseit.

Nagydíjas lett a Don Csorleóne a 10. Speciális Filmfesztiválon

Átadták a díjakat csütörtökön a 10. Speciális Filmfesztiválon, amely a fogyatékossággal élő emberek témáját és alkotásait helyezi a középpontba. A rendezvény Magyarország egyetlen olyan filmes eseménye, amely kifejezetten e társadalmi csoport önkifejezésére, inklúziójára és kapcsolatteremtésére irányítja a figyelmet.

November 16-án történt

Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Shakespeare Othello című darabjában Jago szerepe, valamint Katona József Bánk bánjának címszerepe.

Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film

A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.

Csoda menti meg a magyar pöcifocit, de Pepe és Bobby is segít

A magyar ember örök pesszimista. Hisz a csodában, meg abban, hogy az csak mással történhet meg. A magyar ember javíthatatlan optimista is. Hisz a realitásban, de nem tart tőle, mert az csak másra vonatkozik. Egyebek mellett ilyen felismeréseket, valamint erős poénzáport kínál a Lepattanó című új magyar filmvígjáték.

A Lepattanó premierhetére hazánkba látogat a Dallas Bobbyja

A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja először a hazai közönség a Lepattanó című gombfocis sportvígjátékot Scherer Péter főszereplésével. Díszvendégként részt vesz a premierhét eseményein a film egyik kulcsfiguráját alakító Patrick Duffy, a Dallas című kultikus sorozat Bobbyja.

A Dallas gombfocizó Bobbyja is versenyben a CineFesten

A Dallas gombfocizó Bobbyja is versenyben a CineFesten

Ilyen lesz Bobby Ewing kalandja a magyar pöci-focival

A Juno11 Distribution forgalmazásában szeptember végén érkezik a mozikba Vékes Csaba, a Szia, Életem! író-rendezőjének romantikus, gombfocis sportvígjátéka, a Lepattanó, mely érzelmes és humoros történet az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, és tisztelgés egy fantasztikus magyar játék előtt. A film főszereplői: Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Rába Roland, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán, és a Dallas Bobbyja, Patrick Duffy is feltűnnek a film előzetesében.

Tíz magyar film, amit szeretni fogunk

Van, aki a sztárok miatt néz meg egy filmet, van, akit bizonyos műfajok vonzanak, mint a romantikus vígjáték vagy a horror, mások a kedvenc rendezőjükre esküsznek, de biztosra sohasem mehetünk. Mi most mégis olyan idei magyar filmeket ajánlunk, amelyek semmiképpen sem fognak csalódást okozni.

November 16-án történt

Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (képünkön), de úgyszint ma ünnepel Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész és Diana Krall kanadai jazz-zongorista és -énekes is.

Lepattanó – a gombfocimozi forgatásán jártunk

Fanatikus gombfocisokról, papucshoz húzott zoknikról, szenvedélybetegségről és tériszonyos kutyáról is szó esik beszámolónkban.

Dokumentum- és tévéfilmeket támogat a Nemzeti Filmintézet

Újabb filmek gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet: dokumentumfilm készül a 30 éves Károli Gáspár Református Egyetemről, a Bozsik Yvette Társulatról, a Zalaszentgyörgyi Művésztelepről, és portréfilmek mutatják be Vásáry Tamás zongoraművész-karmester, Pajor Tamás énekes-dalszerző munkásságát is.