séta

Ahol híres elődeink sétáltak?

Sétalovagolt itt Ferenc József és Erzsébet királyné. Egy fiatal költőnőnek itt bérelt szigetet az édesanyja, hogy maga köré gyűjthesse híres íróbarátait. Arany Jánost pedig megihlette a hely szépsége. Melyik városrészről van szó? Természetesen a Városligetről, amely a Liget Projekt keretében újul meg. Mit jelentett a 19. században a városlakóknak és a híres embereknek? Kattints és sétálj velünk!

Séta a kultúrával kéz a kézben

Sétáltunk már úgy a városban, hogy nem csak épületeket, szép parkokat, templomokat láttunk, de a mögöttük rejtőző történeteket és kultúrát is? Semmi sem csak kő és malter. Minden régi épület mögött meghúzódnak titkok, emberek, hagyományok, kultúrák. Aki nem hiszi, válasszon ki egy sétát a számtalan túravezetés közül, és járjon utána. Mi összegyűjtöttünk néhány érdekes programot.

Belvárosi séták Jókai Mórral

Jókai Mór és Laborfalvi Róza életének budapesti helyszíneit felölelő, nyilvános belvárosi sétát szervez a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), amelyet első alkalommal május 28-án rendeznek meg. A Hotel Jókai elnevezésű séta célja a fiatalabb nemzedék, a mai iskolások számára már nehezen érthető kötelező olvasmányok szerzőjeként ismert Jókai Mór alakját elevenné, érdekessé tenni.

Milyen legendákat rejt Győr?

Egy város, ahol kukorékol a vaskakas, a főtéren lefejeznek egy bűnös nőt, a szobor felírja a késő diákok nevét. Ez Győr, amelynek története egészen a római korig nyúlik vissza. Utcái, templomai, szobrai pedig nem csak a történelmet őrzik, hanem szájról szájra terjedő legendákat, elsuttogott titkokat is.