Sós Bálint Dániel
Sós Bálint Dániel is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért
A Minden rendben mellett további kilenc alkotás vesz részt a július 19. és 23. közötti találkozó versenyprogramjában.
A Minden rendben operatőrét is díjazták a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon
A seregszemle elismeréseit szombaton adták át Szegeden.
A Berlinalén kiderült, hogy a legszemélyesebbnek tűnő dolgok a leguniverzálisabbak
Sós Bálint Dániel első, Minden rendben című játékfilmje a Berlinalén mutatkozott be. Az író-rendezővel a kemény témáról, a forgatás kihívásairól és arról beszélgettünk, hogy mi is lenne egy film valódi feladata.
Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje rövidesen a hazai mozikban
Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje, amelynek világpremierjét február 14-én a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották.
Berlinale – A női szexualitás ébredéséről szóló Dreams nyerte az Arany Medvét
A norvég Dreams (Sex Love) kapta a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.
A Berlinale nagyjátékfilmes versenyprogramjának is lesz magyar vonatkozása
A 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramját Tricia Tuttle, a Berlinale új igazgatója kedden jelentette be. A Variety.com. beszámolója szerint a nemzetközi versenyprogramba 19 alkotás került be.
Magyar világpremier a Berlinalén Hajdu Szabolccsal a főszerepben
Sós Bálint Dániel Minden rendben című alkotását beválogatta a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál az elsőfilmes versenyprogramba. A Minden rendben a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Hajdu Szabolcs főszereplésével, és egy súlyos morális dilemmába keveredő apa története. A hazai mozikban kora tavasszal lesz látható a CineSuper forgalmazásában.
Tíz magyar film, amit szeretni fogunk
Van, aki a sztárok miatt néz meg egy filmet, van, akit bizonyos műfajok vonzanak, mint a romantikus vígjáték vagy a horror, mások a kedvenc rendezőjükre esküsznek, de biztosra sohasem mehetünk. Mi most mégis olyan idei magyar filmeket ajánlunk, amelyek semmiképpen sem fognak csalódást okozni.
Hajdu Szabolcs főszereplésével forog a Minden rendben
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatásával elkezdődött Sós Bálint Dániel Minden rendben című első mozifilmjének forgatása. A súlyos morális dilemmába keveredő apa drámájának főszerepében a 2017-ben az év filmművészének megválasztott Hajdu Szabolcs látható.