Szabó Marcell

Három város öt helyszínén várja a közönséget a hetedik Orosz Zenei Fesztivál

Hetedik alkalommal rendezik meg három város – Budapest, Debrecen, Tihany – öt helyszínén az Orosz Zenei Fesztivált, Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. Az idei fesztivál címszava a Barátságok, ugyanis a rendezvényen a nagy orosz zeneszerzők életének személyes oldalaiba és inspirációjuk forrásaiba is betekintést nyerhetünk.

Budapesten, Debrecenben és Tihanyban is lesz Orosz Zenei Fesztivál idén

A 7. Orosz Zenei Fesztivál március 21. és április 1. között zajlik Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével.

Kihagyhatatlan komolyzenei koncertek a következő napokra

Zenei géniuszok találkoznak három helyszínen az Orosz Zenei Fesztiválon, egy Liszt-korabeli harmónium is megszólal a zeneszerző születésnapi koncertjén, a MÁV Szimfonikus Zenekar pedig ötestés sorozatban adja elő Beethoven összes szimfóniáját Takács-Nagy Gábor vezényletével. Koncertajánló.

Akinek írásmódja van, nem versei – Szabó Marcell kapta a Hazai Attila Irodalmi Díjat

„A szöveg akkor van kész, amikor teljesen tehetetlen vagyok azzal, ami létrejött” – mondta Szabó Marcell költő, műfordító, a 2022-es Hazai Attila Irodalmi Díj nyertese a díjátadó ünnepségen.

Szabó Marcell kapja az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat

Szabó Marcell kapja az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat. A költő, műfordító többek között Antonin Artaud, Maurice Blanchot, Roland Barthes és Francis Ponge műveit fordította magyarra.

Csajkovszkij 180+1 − kezdődik a IV. Orosz Zenei Fesztivál

Az idei Orosz Zenei Fesztiválon − a tavalyi eseményt bepótolva − is Csajkovszkij lesz fókuszban, így a teljes programot október 1. és 12. között „Csajkovszkij 180+1" mottóval hallhatja a zeneszerető közönség.

Koncerttel emlékeznek a 100 éve született Cziffra Györgyre 

Az első, közönség számára is nyitott koncertet rendezik meg a Ciffra György-emlékévben: május 11-én Hommage a Cziffra címmel Szabó Marcell zongoraművész lép fel a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt a Szegedi Nemzeti Színházban, a zenekart Medveczky Ádám dirigálja.

Kezdődnek a Cziffra Fesztivál felvezető programjai

Hagyományosan november 5-én, Cziffra György születésnapján kezdődnek a Cziffra Fesztivál előzetes programjai.

Ma kezdődik az Orosz Zenei Fesztivál

A ma kezdődő Orosz Zenei Fesztiválon a koncertek mellett kiállítás, filmvetítés és gyerekeknek szóló előadás is várja a közönséget október 13-ig Budapesten és Debrecenben.

A holnap sztárjai a Müpa színpadán

Nevéhez méltón a legtehetségesebb fiatal hazai és külföldi muzsikusok – Julian Trevelyan, Kokas Dóra, Kállai Ernő, Pánczél Klaudia, Bónus Gábor, Major Attila, Szabó Marcell, Pusker Júlia és Pusker Ágnes, Demeniv Mihály – felfedezését ígéri a Müpa megújult sorozata. A koncertek ettől az évadtól kezdve rendhagyóan korai, 18 órás kezdéssel várják négy vasárnapon át a zenerajongókat.