Szalóki Ági
Dalba öltözteti az adventet Szalóki Ági és Bognár Szilvia
Az európai keresztény kultúra karácsonyi ünnepkörhöz kötődő gazdag zenei repertoárjából állította össze adventi koncertjének anyagát Szalóki Ági és Bognár Szilvia.
Október 17-én történt
„Ha azt mondod, te őszinte akarsz lenni a művedben, újfent hazudsz. Nem őszintének vagy hazugnak, jónak vagy rossznak kell lenni, hanem jó mondatokat kell írni. A jó mondat az olyan, amiben a hazugság és az őszinteség is egyaránt benne van. Adekvát. És nem tudod, miért az. A jó mondatokból meg legyen vers. Ha lehetséges” – fogalmazta a ma hatvanharmadik születésnapját ünneplő József Attila-díjas költő, író, újságíró, szerkesztő, Darvasi László.
A táncegyüttes akkor lép fel a Szigeten, ha a Kneecap otthon marad
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondja fellépését a 2025-ös Sziget Fesztiválon augusztus 10-én, amennyiben a szervezők nem vonják vissza a Kneecap zenekar meghívását a rendezvényről – tudatta a táncegyüttes pénteken az MTI-vel.
Ferenczi György és a Csík Zenekar is Magyarföldre tart
Szabadtéri koncertekkel, irodalmi műsorral, kiállítással és szakrális programokkal várják a látogatókat július 11. és 13. között Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon.
Pál István Szalonna is fellép az Óbudai Világzenei Héten
Az immár hétéves hagyománnyal rendelkező Óbudai Világzenei Hét idén is különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség számára június 23. és 29. között.
Csütörtöktől már borangolnak Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros közelében található Avas domb lankáin a koncertek mellett 92 pincészet válogatott borait és 52 gasztronómiai szolgáltató ínyencségeit élvezhetik a látogatók.
Szalóki Ági és Junior Prima díjas művészek folytatják az MVM Classic&Club koncertsorozatát
Stark János Mátyás és Pellet Sebestyén kamaraestjével folytatódik az Ötpacsirta Szalonban a Junior Prima díjasok koncertje elnevezésű sorozat. Szalóki Ági pedig a Zenék a nagyvilágból című koncertjével hívja zenei barangolásra a gyerekeket és szüleiket a MOMkult Kupolatermében.
Tánc, cirkusz, zene és színház pezseg két napon át a 20 éves Müpában
Egész hétvégés programsorozattal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Müpa március 15-én és 16-án, amelyben klasszikuszenei, alternatív és jazzkoncertek, újcirkuszi és kortárs táncművészeti produkciók, legendás muzsikuscsaládok, költők, írók váltják egymást.
Korona az év kulturális kalendáriumán
Az adventi időszak egyik legfontosabb kulturális eseménye volt a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Poket összművészeti napja, amely olyan volt, mint egy adventi naptár, hiszen színes programok, meglepetések, irodalom, zene, játékok, ajándékok várták az érdeklődőket. Videó.
Élő, kulturális adventi kalendárium részesei lehettünk az Akváriumban
December 15-én igazi kulturális kavalkáddal várt mindenkit a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Poket zsebkönyvek összművészeti adventi, karácsonyi eseménye.
Élő adventi kalendárium a Petőfi Kulturális Ügynökséggel
A Petőfi Kulturális Ügynökség és a POKET Kiadó egész napos, összművészeti eseménye olyan lesz, mint egy élő, adventi kalendárium, ahol bármelyik ajtót kinyitva kulturális és művészeti csodákkal találkozhatunk. December 15-én az Akvárium Klub minden termében színes programokkal, meglepetésekkel, workshopokkal, játékokkal, koncerttel, irodalommal, zenével és ajándékokkal várják az érdeklődőket.
Október 17-én történt
Ma van az egri vár napja. Az egykori püspökvár romjaira épült erődítményhez fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét.
Világnyelv a lovári, és mindenütt értik a cigányok a muszáj szót
A cigány kultúra folyamatosan változó, élő szövet. Nem gyűjtjük az autentikus dalokat, mert együtt élünk velük, így mi is gyűjthetőek vagyunk – mondta Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX-életműdíjas roma énekesnő.
Tengernyi programmal tölti meg a nyarat a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központ
2024 nyarán a Kálmán Imre Művelődési Központ számtalan kulturális ínyencséget, zenés eseményt kínál az érdeklődőknek július 12. és augusztus 20. között Siófokon.
Dallamtapadás kisbabáknak
Nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek zenepedagógiai fejlesztését. Szalóki Ági népdalénekes országszerte megrendezett babakoncertjein a mozgásé, az éneké és a mondókáé a főszerep.
Ezt biztosan zsebre tesszük!
Hat éve indult el a POKET, a zsebkönyv-automata projekt, mely az olvasás népszerűsítése mellett egy egymásra figyelő közösség jelképe is, melynek tagjai hisznek az elmélyülésben, a minőségi időtöltésben és az őszinteségben. Az ünnepi jubileumra a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös szervezésben költészet napi programkavalkáddal készülnek április 21-én az Akváriumban, melyben a főszerepet természetesen a zene és az irodalom kapja.