Szarvas József

Egy „érzelmiségi" ember

A sikert ugyanúgy tűrni kell ahogy a kudarcot, hogy az ember nehogy megszédüljön – mondja a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Szarvas József. A Nemzeti Színház művésze szerint a legnagyobb elismerés, ha felelősségteljes munkát bíznak rá.

Sára asszony mer kérdezni

A Nemzeti Színháznak a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös produkciója, a Sára asszony a kortárs magyar szerző, Döbrentei Sarolta drámájára épül. Vidnyánszky Attila a szövegkönyvet Arany János balladáinak alakjaival népesíti be. Az ősbemutatót január 17-én tartják a Nemzetiben.

Ünnepel a színház

Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban. Az őrségi Viszákon július 17. és 23. között a Kultúrpajta tárt kapukkal várja az érdeklődőket a baráti hangulatú rendezvénysorozatra, amelynek köszönhetően a kultúra beköltözik a pajtába.

A színház nevetés és varázslat!

Színházba mentem! szlogennel kampányt indít a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a színházba járás népszerűsítéséért. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik csak ritkán választják ezt a szórakozási formát – hangzott el a kampányt elindító október 3-ai sajtótájékoztatón.