Szegedi Papucsért Alapítvány
Elhunyt a kreativitás gyógyító hatásának oktatója
Életének 94. évében július 10-én meghalt Fetter Ferencné Boha Mária Király Zsiga-díjas, Népművészet Mestere címmel kitüntetett aranykoszorús népi iparművész, aki egész életét a népi kézművesség művelésének, átadásának, megszerettetésének szentelte.
Újragondolt szegedi papucsért járt a díj
Szombaton hatodszorra ünnepelték a Szegedi Papucs Napját és második alkalommal adták át a Szegedi Papucsért díjat. A Szegedi Papucsért Alapítvány díját Sallay Tibor népi iparművész kapta, aki nemcsak hagyományos kézzel hímzett papucsaival vívja ki az elismeréseket, hanem újragondolt papucsai is nagy sikerrel szerepelnek a népi iparművészeti zsűriken és jutnak el a világ számos pontjára.
Egy legendás lábbeli ünnepe
A Szegedi Papucs Napját június 15-én hatodik alkalommal rendezik meg. A Szent-Györgyi Albert Agórában ünnepi műsorral és díjátadóval, konferenciával, kézműves foglalkozásokkal, családi programokkal várják az érdeklődőket.
Pályázat szegedi papucs újragondolására
A Szegedi Papucsért Alapítvány, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza pályázatot ír ki a szegedi papucs fejrészének elkészítésére hagyományos vagy újragondolt formában kézművesek, népi iparművészek, iparművészek, művészeti felsőoktatás hallgatói részére.
Szerb együttes kapta az Aranypapucs díjat
A 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon a közönség szavazati alapján az Újvidékről érkező szerb Vila Néptáncegyüttes vehette át a Aranypapucs díjat.