Szente Vajk

Szente Vajk Pestre hozza a boszorkányos világsikert

Előadja a Wickedet, a Broadway történetének egyik legnagyobb sikerdarabját a megújult Erkel Színház. A teátrum 2026. őszén induló második évadjára vonatkozó hírről videót is készített a Szente Vajk vezette teátrum .

Zenés, táncos Hunyadi-show az Erkel színpadán

A plakáton műfaji meghatározásként ez áll: musical, azt hiszem, a zenés-táncos történelmi show pontosabban leírja az Erkel Színház nyitóprodukcióját, A trónt.

Szente Vajk filmet készített saját vígjátékából

December 11-én érkezik a mozikba Szente Vajk első filmje, a Legénybúcsú című vígjáték, melyet az általa írt azonos című színdarab alapján készített.

Szabó Győzővel és Stohl Andrással tér vissza a mesemusical az Erkelben

A 2017-ben bemutatott Álomutazó című családi mesemusical a megújult Erkel Színház repertoárjában tér vissza idén decemberben. A szereplők közt újra láthatjuk Szabó Győzőt és Stohl Andrást, továbbá olyan ismert sztárok lépnek színpadra a darabban, mint Nagy Sándor, Serbán Attila, Vágó Bernadett, Csonka András, Auksz Éva, Vágó Zsuzsi, illetve Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péter.

Rockos turnét indít a musicalszínházzá alakult Erkel

Hello Erkel! – dobbanaszív koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow-t Debrecenben, Tokajban és Siófokon is előadják, a főszerepekben Feke Pállal, Ember Márkkal, Veréb Tamással, Peller Annával, Vágó Bernadett-tel, Vágó Zsuzsival és Kovács Gyopárral.

Szente Vajkot nem érdekli, hogy kire szavaznak a színészek

Politikától mentes színházat szeretne csinálni, nem érzi úgy, hogy kitúrták az Operát az Erkelből, bízik a magyar musicalben, de azért bemutatják az Apáca show-t is. Szente Vajk a magyar musical mű- és előadóhelyévé alakuló Erkel Színházzal kapcsolatos terveiről beszélt.

Az Erkel Színházban előadás készül a Demjén-musicalfilmből

Az Erkel Színház a következő évadtól a magyar musicalek otthonaként működik. A 2025/2026-os bemutatók között megtalálható a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi adaptációja is.

Biztos receptek és komfortzónán kívüli kirándulások a kecskeméti színház következő évadában

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház meghívott rendezői között lesz Béres Attila, Kapitány Iván, Kovács D. Dániel, Pelsőczy Réka és Scherer Péter, vendégként pedig színpadra lép Horváth Lajos Ottó és Nagy Sándor.

Ember Márk Hunyadi Mátyásként válik királlyá Kecskeméten

Elkezdődött az évad utolsó nagyszínházi bemutatójának próbafolyamata a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A trón című musicalt, mely a Hunyadi család történetét dolgozza fel, március 21-én mutatják be Szente Vajk rendezésében.

Cseke Péter és Szente Vajk vezeti az Erkel Színházat januártól

Január 1-jétől új zenés színházat alakítanak az Erkel Színházból – jelentette be Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára november 29-én az M1 Ma reggel című műsorában.

Szente Vajk rendezi A 3 testőrt a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Szente Vajk friss megközelítésben állítja színpadra A 3 testőr című musicalt jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője az ismert regény alapjaihoz kíván nyúlni, ám a mai nézők számára is megközelíthetővé szeretné tenni Athos, Porthos, Aramis, D’Artagnan és társaik figuráit.

Tizenhét éve szavalja ugyanazt a Petőfi-verset Kiss Jenő

A Ma este megbukunk című komédiával kezdi szeptemberben új évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A teátrum időrendben immár 128. éves repertoárja 13 új bemutatót ígér. Az évad első társulati ülésén 17 éves hagyományt folytatva szavalta el Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz című versét Kiss Jenő színművész, a színház örökös tagja.

Április 5-én történt

A filmes cenzúra ezen a napon szűnt meg Olaszországban 2021-ben. Az 1914-ben született törvény erkölcsi és vallásos megfontolások alapján válogatott, ennek esett áldozatul 1972-ben az Oscar-jelölt Utolsó tangó Párizsban című film is, amelynek kópiáját meg is semmisítették a szigorú olasz ítészek.

Egy hónap múlva mozikban a Petőfi-film

A Most vagy soha! romantikus kalandfilm a magyar történelem kulcsfontosságú napjáról, március 15-ről és egyik hőséről, Petőfi Sándorról. Huszonnégy óra története, ami alatt a márciusi ifjak megpróbálták megváltoztatni a világot. Lóth Balázs filmje március 14-től látható a mozikban.

Másik dimenzióba repített el engem

A magyar kultúra napja alkalmából ismert embereket faggattunk első kulturális élményeikről, amelyek máig emlékezetesek számukra. Ahány ember, annyi találkozás, egyvalami mégis közös. Ki így, ki úgy fogalmazta meg, Sümegi Eszter operaénekes ezekkel a szavakkal: „másik dimenzióba repített el engem”.

Újragondolt Meseautó Kecskeméten

Bemutatták a Szente Vajk és Galambos Attila által újragondolt Meseautó című musicalt péntek este a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.