Szövényi-Lux Balázs
Streamen is elérhető a díjnyertes magyar film
Idén áprilisban meghódította a mozikat, december 15-től pedig az HBO Max kínálatában is látható lesz a számos nemzetközi filmfesztiválon díjazott Az első kettő című magyar romantikus film, amelyben a rég látott színésznő, Drahota Andrea is játszik.
Egymás zsebében
A prototipikus szerelmi történetek esküvővel és „boldogan éltek, amíg meg nem halnak”-kal végződnek. Szövényi-Lux Balázs Az első kettő című filmje házassággal – legalábbis egy kísérlettel – indul, de közel sem happy enddel végződik. És éppen ettől olyan hiteles. Na meg az apró hibáktól. Kritika.
Pénteki kultúrrandi Szövényi-Lux Balázs rendező-forgatókönyvíróval
Magas vérnyomását versekkel kezeli, művészi inspirációját a hiányból nyeri, hitét ökumenikus elvonulásokon edzi. Legújabb, mikroköltségvetésből készült filmje, Az első kettő decembertől az HBO-n is látható lesz.
Az első kettő lett a legjobb európai független film
A legjobb európai független drámai játékfilm díját nyerte el a hazai mozikban már látható magyar romantikus film, Az első kettő az Európai Független Filmfesztiválon (ÉCU), Párizsban.
Egy kapcsolat utolsó napja – Az első kettő című magyar film áprilisban a mozikban
Április 13-tól lesz látható a hazai mozikban Az első kettő című romantikus játékfilm Szövényi-Lux Balázs rendezésében.