Tolcsvay Béla

November 6-án történt

„Tisztelem a folklórt, az ősi gyökereket. Az arányok megtalálásánál semmi sem fontosabb. Olyan őszinte, egyszerű formába öntött muzsikát játszunk, ami bárki számára érthető. Érintsen meg bennünket a kegyelem úgy, hogy odafigyeljenek rá mások is” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, Tolcsvay Béla.

Tolcsvay László rockzenével aktualizálta a Nemzeti dalt

Június 24-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Tolcsvay László Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar beat hőskorának meghatározó alakja, a Tolcsvay Trió és a Fonográf együttes alapító tagja, sikeres musicalek komponistája.

November 6-án történt

Ezen a napon született Ganz Ábrahám vasöntőmester, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1841-ben Svájcból érkezett hazánkba, hogy a József Hengermalomban dolgozzon. Mivel becsapták, kilépett. Önálló vállalkozást indított, és világhírűvé tette a magyar acél- és gépgyártást.

Hogy állunk az idővel?

„Minden út visszafelé vezet előre” – idézi Kátai Mihály szavait barátja, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas zenész. S valóban, amikor a modern fizikai időfogalmat vizsgáljuk, elkerülhetetlen az a megfigyelés, mely szerint a múlt kihat a jelenre, az pedig befolyásolja a jövő történéseit.

A Tolcsvay testvérek antológiája hangban, filmen, könyvben

Könyvben, dupla CD-n és DVD-n mutatja be a folk-beat stílust Magyarországon meghonosító Tolcsvay testvérek közös munkásságát az Antológia 1968–1973 címmel most megjelent kiadvány.

A nagy tanú – Interjú Tolcsvay Bélával

Igazi nagy legendáink közül egyre kevesebben vannak már velünk. Tolcsvay Béla viszont – mint az elmúlt hatvan év magyar zenei életének nagy koronatanúja – a mai napig lelkesen dolgozik. Nélküle, a történetei, de különösen a munkássága nélkül szegényesebb lenne az említett néhány évtized zenei arculata, nem feledkezve meg a Kossuth-díjas mester énekmondó karrierjéről sem, hisz dalnokként több színház előadásaiban és számos rendezvényen találkozhatunk vele. Meghatározó személyisége több hazai zenei sikertörténet sorsát is befolyásolta, barátai és tisztelői a mai napig felkeresik, és tanácsokat kérnek tőle.