tűzfalfestmény
Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról
Elkészült Budapest legújabb szabadtéri festménye a Frankel Leó út 78. alatti társasház tűzfalán, amely a második világháború alatt mártírhalált halt költőt, Szenes Hannát ábrázolja. A projektet Magyarország első tűzfalfestő szervezete, a Színes Város Csoport kezdeményezte, a művet Thamó Emese terve alapján valósították meg.
Falfestménnyel emlékeznek Szenes Hannára
Szenes Hanna (1921–1944) zsidó származású magyar költőt az akkori angol hadsereg arra képezte ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkísérelje megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását. Szenest a magyar határnál letartóztatták és megkínozták, de ő nem árulta el küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották.
Állatokért harcoló szuperhős és láthatatlanná váló lány a Szerémi úti falakon
„Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban” címmel májusban hirdetett közös művészeti pályázatot a Budapest Brand Nonprofit Zrt és a Színes Város Csoport.
Szinyei léghajója ötszáz négyzetméteren
Az idén 125. tanévét kezdő Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai mostantól a névadó egyik legismertebb alkotásának hatalmas méretű változatát láthatják majd nap mint nap egy tűzfalon.
Tűzfalon elevenedik meg A Pál utcai fiúk ikonikus üveggolyózás-jelenete
Hamarosan átadják a Corvin sétány utolsó lakóépületét, a Grand Corvin 2-t is, az épület melletti tűzfalra pedig a kerületben játszódó ikonikus irodalmi mű, A Pál utcai fiúk egy részlete került.
Tűzfalfestményt adtak át a Klauzál utcában
A Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta V4-ek megalakulásának harmincadik évfordulójára készült tűzfalfestményt adtak át szerdán a budapesti Klauzál utcában.