Virágot Algernonnak

„Számomra ez a hagyomány!” – Királyfitól Hamleten és Lennyn át Tevjéig Borovics Tamás színésszel

Borót először 25 éves koromban láttam színpadon, és ennek már pontosan 25 éve. Minden előadásán ott voltam a Szegedi Nemzeti Színházban. Közvetlenségével, humorával azonnal belopta magát a szegediek szívébe, és ez azóta sem változott, sőt! Esténként, amikor Tevjeként meghajol, állva tapsolnak neki.

Színes évadra készül a színház

Tizenöt bemutatót tart a most kezdődő évadban a 135 éves Szegedi Nemzeti Színház, amely értéket és élményeket kínál a nézőknek – mondta el Barnák László, a teátrumot nyártól vezető főigazgató a szeptember 4-ei évadnyitó társulati ülésen. Az új évadban láthatjuk többek között a Szaffi című gyermekdarabot, a Figaro házasságát, valamint a Bolondokháza című vígoperát is.