Vittorio De Sica

November 13-án történt

Ma ünnepli hatvanhetedik születésnapját Tony Lakatos magyar jazz-szaxofonos. Az 1982 óta Németországban élő zenész az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában és a világ szinte minden jelentős jazz fesztiválján fellépett már. Több mint kétszáz lemezen hallható játéka, de számtalan televíziós és rádiós felvételt is fűződik a nevéhez.

Július 7-én történt

Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Szabó Győző Jászai Mari-díjas színész, akit többek között a Bárka Színház, a Katona József Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház darabjaiban, illetve a Valami Amerika, az Intim fejlövés, a Magyar vándor és az Egy bolond százat csinál című mozikban láthatott a közönség. Toxikoma című könyvéből Herendi Gábor rendezett filmet, színészi pályafutása előtt a Lacht el Bahhtar zenekar egyik énekese volt.

A Trevi-kútban fürdött és instant legendává vált Anita Ekberg

Tíz éve, 2015. január 11-én halt meg Anita Ekberg svéd színésznő, Fellini Az édes élet című filmjének feledhetetlen Sylviája, egy korszak szexszimbóluma, akinek életéről Antongiulio Panizzi filmrendező készített filmet 2021-ben A lány a szökőkútban címmel, Monica Bellucci főszereplésével.

Az olasz Jávor Pál a neorealizmus nagymesterévé vált

Ötven éve, 1974. november 13-án halt meg Vittorio De Sica olasz színész, rendező, a neorealizmus egyik atyja, a Biciklitolvajok, a Csoda Milánóban és A sorompók lezárulnak című filmklasszikusok alkotója.

Nem engedte, hogy szobrot állítsanak neki: Sophia Loren 90

Nápoly igazi aranya, a „filmvilág egyik legnagyobb kincse”, Sophia Loren szeptember 20-án tölti be kilencvenedik életévét.

Vittorio De Sicára emlékeznek a Velencei Filmfesztiválon

Vittorio De Sica Nápoly aranya című, digitálisan felújított filmjének vetítésével emlékezik meg a szerdán megnyíló 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál az olasz filmrendező halálának 50. és a film születésének 70. évfordulójáról – közölték a szervezők kedden a feszivál honlapján.