zene
Vízizene a Széchenyi fürdőben
Interjú követ interjút, amikor én is beszélgethetek Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészekkel a Fesztiválakadémiáról, amelynek szervezésébe már másodszor vágnak bele. Ahol a gyerekek mesterektől tanulhatnak zenélni, továbbképzik a zenepedagógusokat, várják a kvartettbe rendezett orvosokat, az egyik koncertjüket pedig a Széchenyi fürdőben tartják. Majd júniusban. Addig szerveznek, mert van mit.
Zenével mindent könnyebb túlélni
Legendás muzsikus, aki a nagy gazdasági világválság idején született, túlélt egy világháborút és a kommunista rendszert, mégis mosolyogva beszél az élet nagy csodáiról. Nagyszerű pedagógus, aki húsz évig oktatta Magyarország legkiválóbb karvezetőit. Kiváló művész, akinek Kodály Zoltán egyszerűen csak „a tanár úr”. Szőnyi Erzsébettel beszélgettünk.
Nincs hónap komolyzene nélkül!
Újabb hónap – újabb izgalmas zenei repertoár! Az Óbudai Társaskör áprilisban is várja közönségét számtalan programmal, klasszikus zenével és irodalommal. Lesz gyermekkoncert, amely a varázsvilágba kalauzolja a kicsiket, emlékezhetünk Dohnányira, Bartókra, Kodályra és Esterházy Péterre, beülhetünk a Házimuzsikára, végül megtudhatjuk Lackfi Jánostól, hogy mennyi fagyállót képes meginni egy igaz magyar betyár.
A jazz nem üzleti portéka
Dresch Mihály nemcsak a magyar jazztörténet legkiemelkedőbb alakja, de egyben megújítója is. A Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művészt már gyermekkorában rabul ejtette a zene világa. A jazz és a népzene ötvözése elsőre talán különösnek tűnhet, mégis zseniális együttest alkotnak, amelynek megteremtője Dresch Mihály. A jazzművésszel pályája kezdetéről, a jazzről és annak hatásáról beszélgettünk.
A zene és az agy kapcsolata
Milyen káros következményei vannak az információrobbanásnak az emberi agyban? Miként hat az elmére a zene? Ezekre a kérdésekre adott választ a Cziffra Fesztivál egyik eseménye, melyen dr. Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutató, Lajkó Félix Liszt Ferenc-díjas hegedűmész és Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész reprezentálta az improvizáció folyamatát.
Afrika aranyhangja a Müpában
Rendkívüli sors és életmű áll a nyugat-afrikai zene csillaga, a mali Salif Keïta mögött, aki november 3-án, csütörtökön a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet együttesével. „Azért születtem, hogy zavart keltsek” – mondta egyszer a világhírű zenész, akinek dalai ismerősen csenghetnek a Muhammad Ali életét bemutató, Will Smith főszereplésével készült Ali című filmből is.
Egy nap az apaságról a PFZ-vel
A Pannon Filharmonikusok gazdag programsorozattal járja körbe a családfő szerepét 2016. május 7-én. A pécsi Kodály Központban először a Kramer kontra Kramer című Oscar-díjas filmet vetítik, délután apák és ifjak portrébeszélgetésére kerül sor, este pedig Vámos Miklós Apák könyve című kötetének Gerendás Péter-féle feldolgozását állítja színpadra a zenekar.
Költészet napja országszerte
Versfelolvasások, színházi előadások, zenés programok várják az érdeklődőket országszerte a költészet napján, április 11-én, amely egyben József Attila, az egyik legnagyobb költőnk születésének – idén 111. – évfordulója is. Az alábbi összeállításban egyebek mellett Szolnok, Szeged, Miskolc és Szombathely programjaiból kaphatnak ízelítőt az olvasók.
Zene és tánc a boldogságért
A boldogság egy állapot, de az, hogy mikor tudatosítjuk, rajtunk áll – tartják a Unicorn Factory Egyesület tagjai. Ez a művészekből és kreatívokból álló lelkes közösség azt tűzte zászlajára, hogy javítsa a magyar társadalom átlagos boldogságszintjét, melynek első lépése egy belvárosi zenés rendezvény, ahol mindenki újra átélheti azt a felszabadult hangulatot, amely a ’90-es évek végi és a 2000-es évek eleji Budapestet jellemezte.