Táncház_napja_Felvégi_Andrea (3).jpg

Táncházat tartanak a Zeneakadémián

A táncház napján, a Zeneakadémia és a Hagyományok Háza május 3-i közös eseményén a Liszt Ferenc téren szabadtéri programok, este pedig a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor várja a közönséget.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke és a Hagyományok Háza immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg A táncház napját, amely a magyarországi táncházmozgalom 53 évvel ezelőtti elindulását ünnepli. Idén különleges évfordulók keretezik az eseményt: 150 éves a Zeneakadémia, amelynek legfiatalabb képzési egysége a 15 éves Népzene Tanszék, továbbá száz éve született Sárosi Bálint Széchenyi-díjas népzenekutató, akinek munkássága kiemelkedő eredményekkel gazdagította a népzenekutatást és a táncházmozgalmat.

A táncház napja a Liszt Ferenc téren kezdődik 14 órakor szabadtéri programokkal: tánctanítás és kézműves-foglalkozás várja az érdeklődőket egészen este fél 7-ig.

A Zeneakadémia Nagytermében 19.30-tól zajlik az ünnepi gálaműsor, amelynek fókuszában a hazánkban élő nemzetiségek élő hagyományának bemutatása áll, hiszen a táncházmozgalomhoz már nagyon korán csatlakoztak a szerb, görög, bolgár és más etnikumok saját táncházai. Ezért a Kárpát-medence magyar nyelvterületeinek muzsikája, az erdélyi vonószene, a bácskai magyar tamburás dallamok és a felföldi dudazene mellett idén hegedűs szerb kólót, méhkeréki román táncokat és görög dalokat is hallhat majd a közönség a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi és végzett hallgatóinak, doktoranduszainak és művésztanárainak előadásában. A múltat a jelennel összekötő híd fontos pilléreként a megnyitóbeszédet Sebő Ferenc mondja majd, aki a táncházmozgalom kulcsfigurája és a Népzene Tanszék oktatója.

A táncházmozgalom öt évtizedében három generáció nőtt fel, amelyek tagjai töretlenül művelik és ápolják közös hagyományainkat, a Zeneakadémia Népzene Tanszéke pedig fontos motorjává vált ennek a folyamatnak, kiváló fiatal muzsikusokat képezve évről évre.

Ez is érdekelheti

A Fonóban indul az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Idén immár 44. alkalommal rendezi meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt a Táncház Egyesület. A fő helyszín idén is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, de április 4-én Halljunk szót…! címmel a Fonóban nyitó táncházzal veszi kezdetét a rendezvény.

Az Arénában táncház lesz a javából

Az élő népművészet nagy múltú összművészeti fesztiválja, az immár negyvennegyedik alkalommal megrendezendő Táncháztalálkozó április 4–6. között várja a látogatókat. A fesztivál fő helyszíne idén is a Papp László Budapest Sportaréna.

Pál István Szalonna: Nem faragjuk otthon egymás szobrát

Pál István Szalonna néptáncbemutatóra és bandájának jubileumára készül. Legfőbb vágya, hogy majd az utódainak adhassa át, amit a zenében megtalált és megteremtett.

A népzene olyan, hogy ha „elveszik”, még több lesz belőle

Maga nem akar zenefolklorista lenni? Egy tanára kérdezte ezt előzmények nélkül Pávai Istvántól, és ő nem tudott nemmel felelni. Az immár Széchenyi-díjas népzenekutató úgy gondolja, minél inkább eltérünk a tanmenettől, annál jobb, de azt is elmondta, mi a közös a népzenében és a rockban.