Már csak néhány nap van hátra a Végvárak, vitézek című előadás bemutatójáig. Eredics Benjamin műve Fekete István A koppányi aga testamentuma című regénye nyomán készült.
Alkotótársam és feleségem, Zs. Vincze Zsuzsa ötlete nyomán Benjamin kezei között született meg a pályázatnyertes zenemű, amit az idei Bartók Tavasz alkalmával a szerző növendékei a Zeneakadémián adtak elő. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója azt kérte, hogy ha jó zene lesz, tánccal fűszerezve mutassuk be a Müpában. Mivel a történelmi témákban otthon vagyunk, boldogan vállaltuk a felkérést. A Nemzeti Színházban nagy sikerrel fut az Egri csillagok című táncjátékunk, de majdnem az egész magyar történelmet feldolgoztuk már.
A Végvárak, vitézek műfaját tekintve táncszínjáték, az előadásban ugyanis a táncosaink nemcsak énekelnek és mozognak, hanem beszélnek is. Táncra termett történetről van szó, amit azzal teszünk maivá, hogy két síkon, keretbe foglalva futtatjuk a cselekményt. Először a nagyvárosi forgatagból a színfalak mögé érkezünk, és bepillanthatunk a bemelegítésbe, az öltözésbe, majd ahogy a táncosok bevonulnak a próbára, egy színes mese, A koppányi aga testamentuma veszi kezdetét. Megismerkedhetünk a szereplőkkel, végigkísérhetjük őket a kalandjaik során, majd mosolyogva dőlhetünk hátra. Vagy mégsem? A mese végeztével visszazökkenünk a jelenbe, a nagyvárosba, ahol a táncosok az előadás után hazafelé indulnak, de nem biztos, hogy a párok, akik az elején még együtt érkeztek, együtt is maradnak, és az is lehet, hogy új szerelmek szövődnek...
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lett idén „az évad együttese”, nyilván ennek is köszönhető, hogy egymás után két premieretek is lesz a Müpában. Egyébként érdekes, hogy a Gárdonyi-mű után most ismét a török időkbe kalandoztok.
Az Egri csillagok egészen más, kissé drámai előadás. Úgy gondolom, a néptánc műfajából adódik, hogy ugrós, középkori táncokkal foglalkozunk, de szívesen koreografálok is ilyen zenékre. Az viszont valóban véletlen volt, hogy újból egy 16. századbeli történetet vettünk elő. Egyaránt örömet okoz, ha a Rákóczi- vagy a ’48-as szabadságharcról, illetve a török időkről kell darabot készíteni. A mostani premiert az irodalmi megszólalások teszik izgalmassá, de a népzenei betétek és a kortárs zene keveredése, illetve Benji szimfonikus zenekarra írt dallamai szintén színesítik. Az együttes feladatának tartja, hogy megismertesse a fiatalokkal a magyar történelmet. Ha megnézik a Végvárak, vitézek című előadásunkat, amelyben a mai és az elmúlt korok történeteit összekötjük, máris képet kapnak a 16. századról, és indíttatást érezhetnek megismerkedni az eredeti regénnyel is.
És a mostani bemutató után egy hónappal már jön is az Éljen, Petőfi!
Megsokszorozzuk Petőfit! Herczegh Péter színművésszel együtt több táncosunk is életre kelti a költőt, akinek megszólaltatjuk verseit. A darab fináléjában a '48-as borús, háborús képhez Liszt Ferenctől használunk részleteket. Nem könnyű a szimfonikus és a népzenét összehozni, de az biztos, hogy mindig különleges lehetőség, amikor komolyzenére koreografálunk Zsuzsikával.
Valóban nagy kihívás ilyen rövid időn belül két darabot színpadra állítani, ne is kérdezze, mennyi teendőnk van az évi mintegy százhúsz előadásunk abszolválása mellett. Mivel Budapesten nincs állandó előadóhelyünk, vidékre is utazunk, hogy az ottani közönség szintén láthasson bennünket. A magyar népművészet képviselőjeként mindenhová elvisszük a Kárpát-medencei néptáncokat, ahová csak hívnak minket. Gazdag repertoárt mondhatunk a magunkénak, az autentikus táncok mellett a modernebb népi vonalat is becsempésszük a táncjátékainkba, és a gyerekekről sem feledkezünk meg. A történelmi darabok, magyaros témák elsősorban az itthoni iskolásoknak és felnőtteknek izgalmasak, de nemzetközi platformon is megállják a helyüket.
Fotó: Magyar Nemzeti Táncegyüttes / Cseke Csilla
