Zs. Vincze Zsuzsa

A hűtlen feleség drámája Szegeden

A hűtlen feleség című bűnügyi táncdrámával vendégszerepel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes október 22-én a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes beveszi a Skanzent

Egyedülálló fotókiállítás, a Kárpát-medence legszebb táncai, viseletbemutató és táncház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival. Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.

Kultúrát nem lehet örökölni, azt újra és újra meg kell szerezni

75 éves évfordulóját ünnepli ma a Honvéd Együttes, Magyarország legrégebbi, 1949-ben alapított művészegyüttese.

Tánccal és zenével a véradásért

Véradást népszerűsítő videóklipet készített a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ezzel csatlakozva az Országos Vérellátó Szolgálat kampányához.

Érzelmi hullámvasútra ültet a néptánc

Táncról álmodom címmel mutatja be alkotói estjét Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője. A több évtizedes művészi pályára visszatekintő est során a jelentősebb tematikus koreográfiák mellett részleteket láthat a közönség azokból az egész estés táncszínjátékokból, amelyeknek nemcsak forgatókönyvírója, de egyben koreográfusa is a friss Kossuth-díjas művész.

Április 19-én történt

„Ahogyan az üres szívet semmiféle elmélet sem pótolhatja, az ösztön sem helyettesítheti a mesterség csak munkával, művészi elmélyedéssel megszerezhető kifejezési eszközeit” – vallotta Gózon Gyula Kossuth-díjas színész, aki 1885-ben ezen a napon született.

Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus a Kossuth-díj megrázó élményéről

Sikerrel futó táncjátékok szerzője, aki szerint az ő dolga gyönyörű foglalatot készíteni a magyar népi kultúra drágakövéhez – de csak azért, hogy annak a szépségét még jobban kiemelje.

Táncra termett történetek – Zsuráfszky Zoltán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két bemutatójáról

Egy hónap alatt két darabot mutat be a Nemzeti Táncegyüttes a Müpában. A Végvárak, vitézek a török időkbe vezet, az Éljen, Petőfi! az 1848/49-es szabadságharc korát idézi. Zsuráfszky Zoltán mindkettőben színes zenei palettát tár elénk, a táncban is ötvözve kortárs és autentikus elemeket.

Végvárak, vitézek címmel mutatja be új darabját a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatóra készül a társulat évadhirdető sajtótájékoztatója előtt budapesti székházában 2023. szeptember 14-én. A koppányi aga testamentuma című regény nyomán készült Végvárak, vitézek október 14-én és 15-én a Müpában, a Liszt Ünnep keretében lesz látható.

Tánc-Szín-Játék – Zs. Vincze Zsuzsa alkotómunkáját bemutató kötet jelent meg

Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.

Szrlm – Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa alkotói estje a Müpában

Női lélek, férfierő, szenvedély és boldogság, hit és hazaszeretet – megannyi ihlető érzelemre komponált koreográfiát az elmúlt évtizedek során a Kossuth-díjas, kiváló művész Zsuráfszky Zoltán és felesége, Zs. Vincze Zsuzsa Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész. Most közös alkotómunkájuk tematikusan válogatott koreográfiáit mutatják be Szrlm címen társulatukkal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel október 27-én a Müpában.

Bűnügyi táncdráma az örök szerelemről

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar egy 19. század közepén lejegyzett, mindössze 35 sorból álló, rejtélyes és tragikus székely népballadát, A megégetett hűtlen asszonyt viszi színpadra. A hűtlen feleség című előadás az igaz szerelemről, a hűtlenségről és a tomboló bosszúvágyról szól. A közönség szeptember 24-én, pénteken 19 órától tekintheti meg a Müpában.

Akit magával ragadott a táncházmozgalom

Zs. Vincze Zsuzsa érdemes művész forgatókönyvíró és jelmeztervező, valamint Harangozó-díjas koreográfus – nevének első betűje azt jelzi, hogy Zsuráfszky Zoltán felesége. Ők ketten a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetői. Bár most az ő munkásságuknak is megálljt parancsolt a járvány, ez nem változtat szakmai és magánéleti történetük meseszerűségén.