A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a vele egy időben rendezett, a húsvéti ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá a fővárost és erősíti a Budapest brandet, amelyet a hagyományos és mégis mindig megújulni képes fesztiválok garantálnak egész évben ? emelte ki Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója a program megnyitásakor tartott helyszíni sajtótájékoztatón március 23-án. Az igazgató a legfrissebb KSH jelentésre hivatkozva azt is elmondta, hogy tavaly több mint 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, ez év első hónapjában pedig már több mint 600 ezren keresték fel a fővárost. Ez a szám a magánszállások forgalmával együtt valószínűleg az egymilliót is átlépte. Kiemelte, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kulturális vonzerőt teremt és tart fenn négy évszakos fesztiválok, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társszervezésével, csakúgy, mint a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi, valamint a Tavaszi Vásár rendezésével. ?Ez olyan kirakat, ahol egy helyszínen belül számos értéket tudunk bemutatni, és egy valódi közösségi teret létrehozni? ? emelte ki.

 

A vásáron kiállító kézműves mesterek hivatásuk legjavát mutatják be portékáik és műhelyfoglalkozásaik segítségével a közönségnek ? hangsúlyozta Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke. Kiemelte, hogy hétvégenként az ünnepkörhöz kötődő foglalkozásokra is várják a családokat. A március 31-ei hétvégén ki lehet próbálni a művészi tojásfestést, a tojás patkolást és csipkézést, április 7-én az ékszerkészítők, másnap pedig a faművesek várják az érdeklődőket a téren felállított Nyitott műhely-sorozaton. Később, április 14-én és 15-én a fazekasok mutatkoznak be, 21-én pedig textil, bőr és nemez játékokat készíthetnek a műhelyben a gyerekek.

Novotny Antal a vásár vendéglátósainak képviseletében elmondta, hogy a gasztronómiai programban szintén minden héten más tematikával készülnek a helyszínre érkezőnek, sőt szerdánként ingyenes vásári kóstolót is szerveznek. Ezeken az alkalmakon olyan különleges ételeket is meg lehet kóstolni, mint a kölesből készült vargányás juhhúskása vagy a citromos báránykolbász.

 

A látogatók nagypénteken böjti aszalt szilvát, csorbát, szabolcsi böjti töltött káposztát kóstolhatnak, húsvét hetében pedig hagyományos faszénen sült bárány, nyúlpaprikás, sós kalács és sonka szerepel a vendéglátók kínálatában. A vásáron április 3. és 8. között faszénen sült bárányételeket kínálnak, a tojás hetében az olajban eltett, füstölt fürjtojás, a Stefánia-vagdalt, valamint a sólet lesz az étlapokon, április 16. és 22. között pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi, Liszt Ferenchez kapcsolódó tematikájához csatlakozva a zeneszerző korának ételei és italai mutatkoznak be a vásár kínálatában. Az italok között a vásár teljes ideje alatt cseh és szlovák söröket, lengyel vodkakoktélokat, gyümölcsös és rozé borokat, valamint tojáslikőrt és puncsot kínálnak a vendéglátók. A színpadon folyamatosan crossover, jazz és soul koncertek lesznek, valamint bábszínházi és zenés-táncos gyerekprogramokkal készülnek a szervezők.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balogh Zoltán