halmosnap-02242-k.jpg

Tízéves fennállását ünnepli a Halmos Béla Program

A Halmos Béla Program március 29-én gálaesttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, így névadójának gazdag szellemi örökségét. Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egész életében arra törekedett, hogy mindenki örömét lelje a népzenében, annak akár hallgatójaként, akár előadójaként. A rendezvénynek a Hagyományok Háza színházterme ad otthont.

Halmos Béla (1946–2013) több évtizeden keresztül fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért. Egész életét átszőtte a zene és annak szeretete. A kezdetektől fogva a táncházmozgalom tevékeny résztvevője volt: zenészként, oktatóként, szervezőként, népzenegyűjtőként és kutatóként egyaránt. A Petőfi Kulturális Ügynökség kezelésében álló Halmos Béla Programirodának – mely az NKA Halmos Béla Program Kollégiumának alprogramja – alapvető célkitűzése e szellemi hagyaték nyomán a népzenével foglalkozó művészek támogatása.

A gálaesten különleges koncerttel idézik fel Halmos Béla emlékét: legendás előadók lépnek színpadra, egykori zenésztársai, barátai, tanítványai is közreműködnek, akiket sok emlék, a közös gyűjtések és muzsikálások kötnek össze. A koncerten a Kárpát-medence legkülönfélébb kistájainak dallamai csendülnek fel, a színpadon több generáció előadói váltják egymást. Közreműködik többek között a Muzsikás együttes, Csoóri Sándor és Fiai, az Egyszólam együttes, a Gázsa zenekar és a Bazseva zenekar. A műsor szerkesztője Mohácsy Albert népzenész, az est házigazdája pedig Kiss Balázs táncművész lesz. 

„Azért születtem, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedüljem” – eleveníti fel Mohácsy Albert Halmos Béla sokat idézett gondolatát, amely a gálaest mottójául is szolgál. „Bő ötven évvel a táncházmozgalom indulását követően ugyanis felnőtt már annyi népzenész-generáció, hogy érdemes őket egy színpadra szólítani, összehegedültetni – meséli Mohácsy Albert. – Halmos Béla munkássága egybecseng azzal a gondolattal, miszerint a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. A magam szikráját tőle kaptam, kerek negyven évvel ezelőtt. Ezért is nagy megtiszteltetés, hogy a gálaestnek szerkesztője lehetek.”

S hogy kik is repítik el a résztvevőket a zene szárnyain? A 2023-ban ötvenéves fennállását ünneplő Muzsikás együttes Magyarország egyik zenei nagykövete, nemzetközi hírű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes. 2008-ban az együttes a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerés, a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje volt. Gyimesi, kalotaszegi és szászcsávási muzsikát hallhatnak tőlük.

Ifj. Csoóri Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas dalszerző, a hazai hangszeres népzenei mozgalom egyik elindítója, a Muzsikás együttes és a Magyar Dudazenekar alapító tagja, aki ezúttal két fiával, Sündivel és Bendegúzzal áll színpadra. Széki és ördöngösfüzesi vonósmuzsikát hallhatnak előadásukban.

Az Egyszólam együttes 1986 tavaszán alakult, alapítóinak meghatározó közös élménye a paraszti hagyományban megszólaló egyéni ének és hangszerjáték kifejező ereje. A dél-dunántúli zenei hagyomány mellett a magyar nyelvterület más tájáról is hoznak dallamokat, főleg olyan vidékekről és mesterektől, amelyekhez és akikhez az együttes tagjait szoros személyes kapcsolatok fűzik. Dudaszó, furulyák, az ütőgardon időtlen zúgása és tiszta, sallangmentes előadásmódú énekhang jellemzi játékukat. A gálaesten hármas formációban lép fel az együttes.

A Papp István Gázsa által alapított Gázsa zenekar 1993-ban alakult meg a Budapest Táncegyüttes zenekaraként olyan zenészekből, akik már hosszú évek óta foglalkoztak a magyar népzenével. A zenekar a hagyományos vonószenekari felállásban játssza Erdély és Magyarország különféle tradicionális népzenéit. Az est első fellépőjeként magyarkirályfalvi, méhkeréki és székelyszenterzsébeti összeállításokkal alapozza meg a hangulatot zenekarával.

A Bazseva zenekar azzal a céllal alakult, hogy megmutassa, a magyar népzene sosem mehet ki a divatból. Megunhatatlan, mint a hazaérkezés. A tagokat összeköti a magyar népzene iránti szeretet és a folklorisztikus hagyományok tisztelete, mindnyájuk életének központi eleme a zene, tanulják, tanítják, hallgatják és játsszák.

A gálaestre az érdeklődők itt vásárolhatnak jegyet. A programot követően a Hagyományok Háza táncházra várja az érdeklődőket, amely külön belépőjeggyel látogatható. A pedagógusok, diákok, nyugdíjasok, valamint a szakmai és a sajtójegykedvezmények a Hagyományok Háza jegypénztárában érvényesíthetők az adott igazolvány felmutatásával.

Ez is érdekelheti

„Mintha fél éven át lenne hetven-nyolcvan zenekarom”

Biczó Andi igazi „zeneipari háttérhősnő”, akit szerencsére a vírushelyzet sem ábrándított ki legnagyobb szerelméből, a zenéből. A Budapest Park PR-menedzsereként és számtalan izgalmas magyar zenekar – például a The Qualitons, a Fran Palermo és a Nunki Bay Starship – sajtósaként azon munkálkodik, hogy kapcsolatot teremtsen a zenészek, a zeneipari szereplők és persze a közönség között, és ezt páratlan empátiával, lelkesedéssel teszi.

Átadták a Halmos Béla-díjakat

A táncház napja előestéjén ünnepi népzenei koncerten adták át a díjakat. A vándorhegedűt, Halmos Béla egykori hangszerét érdemei elismeréséül Ifjabb Gelencsér János, a Dobroda zenekar Junior Príma-díjas prímása, zeneiskolai tanár kapta. A táncházmozgalomban végzett kimagasló szakmai és közösségi munkájáért a Halmos Béla-emlékérmet Vasváry Annamária szerkesztőriporternek és műsorvezetőnek ítélte oda a szakmai kuratórium.

Bejelentették a Halmos Béla Programot

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új programot indít 2016-ban a népzenei kultúra támogatására.

Aranyosra festem – Halmos Béla előtt tisztelgő lemez jelent meg

Aranyosra festem címmel Halmos Béla emléke előtt tisztelgő CD jelent meg. A 2013-ban elhunyt népzenésznek, népzenekutatónak dedikált lemezt egykori barátai és zenésztársai, Jantyik Zsolt és Csaba, valamint Pál István Szalonna és bandája rögzítették.