József Attila szobra.jpg

Tízféleképp szólal meg a Tiszta szívvel Szegeden

József Attila Tiszta szívvel című költeményét adja elő március 25-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete előtt tíz versmondó a mű megjelenésének centenáriuma alkalmából.

Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője felidézte, hogy József Attila 1924 szeptemberében kezdte meg tanulmányait magyar–francia–filozófia szakon a szegedi egyetemen. 1925. március 25-én a Szeged című napilapban jelent meg Tiszta szívvel című verse. A költemény által jobboldali körökben kiváltott tiltakozás miatt néhány nappal később Horger Antal nyelvészprofesszor eltanácsolta a tanári pályától. A verset szinte mindenki ismeri és szereti. Egy költemény születésének évfordulójáról pedig úgy lehet leginkább méltóképpen megemlékezni, ha előadjuk a verset – fogalmazott Tajti Gabriella.

A költeményt tízen, az egyetem és a város polgárai mondják el saját értelmezésükben, előadásmódjukban. A versmondók között lesz egyetemi oktató, hallgató, színész, tanár, zenész – közölte az irodavezető, aki maga is az előadók egyike. Hozzátette: a mű hallható majd klasszikus előadásmódban, megzenésítve és ritmusversként is. A rendezvényt a Dugonics téren, az egyetem központi épülete előtt tartják, ahol a szegediek ősszel és tavasszal, az egyetem kulturális fesztiváljainak idején rendszeresen hallhatnak verseket.

A képen József Attila szobra Szegeden, Varga Imre alkotása. A szegedi egyetem 1963-ban vette föl a költő nevét, egy évvel később avatták föl egész alakos szobrát.

Ez is érdekelheti

Deszka Fesztivál, József Attila-est, mesemondó konferencia és a szerelem klasszikusai – Programajánló

Népzene és világzene a Művészetek Palotájában, a kortárs magyar dráma ünnepe Debrecenben, József Attila-est a Magyar Zene Házában, a szerelem klasszikusai a Danubia Zenekarral – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

József Attila nem volt hajlandó megfejteni az első magyar rejtvényt, de Kosztolányi rajongott érte

Lehetne az is egy keresztrejtvény megfejtése, hogy mikor ünnepeljük a magyar rejtvényfejtők napját, és meg is adhatnánk rá a választ: február 3-án, amikor először jelent meg, még 1957-ben a Füles rejtvényújság.

PALACKPOSTA – Keressük az ország fiatal író- és költőtehetségeit!

Van, amit nem egy embernek írunk, hanem egy korszaknak. A Palackposta pályázat arra hív, hogy a magyar irodalom nagyjaival folytassunk párbeszédet – itt és most.

A József Attila-életmű elfér a te zsebedben is?

120 éve született József Attila, a jubileumi év alkalmából a Poket gondozásában megjelent a költő összes verse zsebben hordható formában, bibliapapíron. A kötet szerkesztőjét, Sárközi Évát kérdeztük.