Harry Potter és a bölcsek köve könyv AFP.jpg

Tízmillióért kelt el a Harry Potter kikukázott kötete

A Harry Potter és a bölcsek köve első kiadása egy elhunyt férfi hagyatékából került elő.

A paigntoni NLB aukciósház hétvégi árverésén került kalapács alá a ritkaságszámba menő kötet, amely az 500 példányban kiadott keménykötésű sorozat egyik darabja - számolt be róla a BBC. Az első kiadás példányainak java része közkönyvtárakba került, mindössze mintegy 200 darab lehet lelkes rajongóknál vagy gyűjtőknél.

A példány azonosítását egy elírás tette lehetővé, a hátsó borítón ugyanis hiányzik a philosopher's szó egyik betűje, illetve az első pár oldalon eltér a számozás. A kötet ráadásul – az egykori könyvtári darabokhoz képest – jó állapotban került elő egy elhunyt brixhami férfi hagyatékából. Daniel Pearce, a hétvégi aukció vezetője bukkant rá, amikor a család kérésére ránézett a hátrahagyott tárgyakra, hátha valami értékesre bukkan. A kukába szánt halom tetején talált rá J. K. Rowling kötetére.

A könyv első oldalán ceruzával szerepelt a 2 GBP bejegyzés, a könyvtár tehát – mai árfolyamon – kevesebb mint ezer forintért adhatta el a könyvet. A hétvégi aukción 21 ezer fontért, tehát mintegy 10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a kötet.

Ez is érdekelheti

Jótékonysági árverés Aknay Csaba és Kotschy Gábor fotókiállításán

Rendhagyó online árverés kapcsolódik az Orbital Strangers Project új, szentendrei kiállításához. Az Aknay Csaba–Kotschy Gábor alkotópáros jótékonysági célra ajánlotta fel a kiállítás egyik munkáját az Ukrajnából érkező menekülteket segítő Máltai Szeretetszolgálat javára.

Először lépte az egymilliárd dollárt egy művészeti árverés bevétele

A művészeti árverések történetében első ízben lépte át az egymilliárd dollárt egyetlen aukció bevétele egy szerda esti árverésen, amelyen a néhai Paul Allen Microsoft-társalapító műgyűjteményének első részét dobták piacra.

A háborúk és a hedonizmus mellett a tudományokért is rajongott II. Károly

Háromszáznegyven éve, 1685. február 6-án halt meg II. Károly Stuart-házi angol király, aki olyan élénk érdeklődést mutatott a természettudományok iránt, hogy a világ egyik első tudományos társulata, a Royal Society megalapítása és a greenwichi obszervatórium létrehozása is a nevéhez fűződik.

Egy III. Károly királynak tulajdonított kerámiakecske több mint 13 000 euróért kelt el egy aukción

A brit király cambridge-i egyetemi tanulmányai alatt készíthette a csecsebecsét.