shutterstock_2239731923.jpg

Húszmillió forintot adtak A hobbit egyik ritka kiadásáért

J. R. R. Tolkien A hobbit című regényének egyik ritka első kiadása 43 ezer fontért (csaknem 20 millió forint) kelt el egy árverésen Nagy-Britanniában.

A szerda este zárult online árverésen a világ számos tájáról licitáltak, aminek köszönhetően az Auctioneum aukciósház előzetes becslésének mintegy négyszereséért kelt el a kötet. A licitet végül egy brit gyűjtő nyerte meg.

„Ez egy csodálatos eredmény egy nagyon különleges könyvnek” – nyilatkozta Caitlin Riley, az aukciósház könyvszakértője.

A most kalapács alá került könyv egyike annak a mindössze 1500 példánynak, amelyet 1937-ben nyomtattak. Ezek közül mára legfeljebb pár száz példány maradhatott fenn, így a kortárs irodalom legkeresettebb könyvei közé tartoznak. 

Legutóbb két éve árvereztek el belőle egyet. Az a vétel igen jó befektetésnek számított, mert a mostanihoz képest negyedáron kapta meg a licitáló.

Tolkien művét az Auctioneum munkatársai fedezték fel egy bristoli hagyatéki felszámolás során. Mint Caitlin Riley felidézte, nem hitt a szemének, amikor a zöld szövetbe burkolt, Tolkien fekete-fehér saját rajzaival illusztrált kötetet lapozgatni kezdte.

Tolkien A hobbitot az Oxfordi Egyetemen professzorként töltött évei alatt írta. A most fellelt példány Hubert Priestley botanikus családi könyvtárából származott, aki maga is kapcsolatban állt az Oxfordi Egyetemmel. „Valószínű, hogy ők ketten ismerték egymást” – mutatott rá az aukciósház, megjegyezve, hogy mindketten leveleztek C. S. Lewis íróval, aki szintén oktatott Oxfordban.

2015-ben 75 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a londoni Sotheby's árverésén A hobbit egyik első kiadása, amelynek különlegességét az adta, hogy a Tolkien által kitalált tünde nyelven írták hozzá az ajánlást. A hobbit, A Gyűrűk Ura előzménytörténete, világszerte több mint 100 millió példányban kelt el.

Ez is érdekelheti

Így még soha nem láthattuk A Gyűrűk Ura-trilógiát Magyarországon

Január elején Középfölde rajongói ismét nagyvásznon élhetik át a kalandokat. A tavalyi nagy sikerű évindító Lurdy-hétvége után most is minden részt levetítenek A Gyűrűk Ura-maratonon.

Az új Gyűrűk Ura-sorozatból pont az hiányzik, amiért milliók rajonganak Tolkien műveiért

A hatalom gyűrűi minden idők legdrágább szériája, amely már az első képkockák megjelenésétől kezdve célkeresztbe került. Vajon jogosan?

Tolkien Középföldéjéhez hasonló világot akarok építeni a saját hagyományainkból

Kertész Dávid íróval legújabb, még készülő meséskönyve kapcsán beszélgettünk a mesék fontosságáról, történetmesélésről, a legkisebb és egyben legkritikusabb célközönségről és kötetének mitikus karaktereiről.

J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura írója 50 éve halt meg

Ötven éve, 1973. szeptember 2-án hunyt el az angliai Bournemouthban J. R. R. Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, A Gyűrűk Ura című regénytrilógia írója, akit a modern fantasy atyjaként is emlegetnek.