J. R. R. Tolkien

Húszmillió forintot adtak A hobbit egyik ritka kiadásáért

J. R. R. Tolkien A hobbit című regényének egyik ritka első kiadása 43 ezer fontért (csaknem 20 millió forint) kelt el egy árverésen Nagy-Britanniában.

Január 3-án történt

A klasszicizmus mestere, a reformkori arisztokrácia építésze volt a százhetven éve ezen a napon elhunyt Pollack Mihály, a Nemzeti Múzeum, a Deák téri evangélikus templom, a Ludovika Akadémia és a dégi Festetics-kastély tervezője. Megteremtette a hazai építőipar szervezeti kereteit, és részt vett a Városliget létrehozásában is.

Így még soha nem láthattuk A Gyűrűk Ura-trilógiát Magyarországon

Január elején Középfölde rajongói ismét nagyvásznon élhetik át a kalandokat. A tavalyi nagy sikerű évindító Lurdy-hétvége után most is minden részt levetítenek A Gyűrűk Ura-maratonon.

Az új Gyűrűk Ura-sorozatból pont az hiányzik, amiért milliók rajonganak Tolkien műveiért

A hatalom gyűrűi minden idők legdrágább szériája, amely már az első képkockák megjelenésétől kezdve célkeresztbe került. Vajon jogosan?

Szeptember 2-án történt

1686-ban ezen a napon szabadult fel Buda 145 évnyi török uralom alól. Bár a felszabadító seregben nagy számmal harcoltak magyar katonák is, formailag Magyarország nem volt tagja a Szent Ligának, amely XI. Ince pápa kezdeményezésére a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetségeként jött létre.

Tolkien Középföldéjéhez hasonló világot akarok építeni a saját hagyományainkból

Kertész Dávid íróval legújabb, még készülő meséskönyve kapcsán beszélgettünk a mesék fontosságáról, történetmesélésről, a legkisebb és egyben legkritikusabb célközönségről és kötetének mitikus karaktereiről.

Tolkien-napot tart az Országos Idegennyelvű Könyvtár

A Gyűrűk Ura világát megidéző, ingyenes családi nappal vár az Országos Idegennyelvű Könyvtár április 6-án, szombaton.

Kezdődjön az év A Gyűrűk Ura maratonnal!

J. R. R. Tolkien születésnapján, január 3-án indul a budapesti Lurdy Moziban a trilógia vetítéssorozata, amelyben a rendező, Peter Jackson jóváhagyásával digitálisan felújított, 4K-s rendezői változatok láthatók.

J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura írója 50 éve halt meg

Ötven éve, 1973. szeptember 2-án hunyt el az angliai Bournemouthban J. R. R. Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, A Gyűrűk Ura című regénytrilógia írója, akit a modern fantasy atyjaként is emlegetnek.

Szeptember 2-án történt

1686-ban ezen a napon szabadult fel Buda 145 évnyi török uralom alól. A képen Benczúr Gyula (1844–1920) Budavár visszavétele című, 1896-ban készült olajfestménye. A lovon Lotaringiai Károly herceg, az előtérben sebesült karral, karddal a kezében Petneházy Dávid hajdúkapitány.

Kisebb vagyonért kelt el online árverésen A hobbit első kiadásának egy példánya

Valamivel több mint 10 ezer fontért (4,4 millió forint) kelt el árverésen J. R. R. Tolkien A hobbit című könyve első kiadásának egy példánya Nagy-Britanniában.

Új Gyűrűk Ura-filmek készítését jelentették be

Új filmeket készít J. R. R. Tolkien angol író világhírű regényei, A Gyűrűk Ura-trilógia és A hobbit alapján az amerikai Warner Bros. médiakonglomerátum tulajdonában álló New Line Cinema filmstúdió.