Pszichológus költőktől az irodalmi portréfotósok műhelytitkaiig
Költő, drámaíró, közösségszervező, és bár pszichológusként végzett, mostanában a mesterséges intelligencia, az adattudomány és a turizmus filozófiai-pszichológiai vetületei érdeklik leginkább – Kellerwessel Klaus volt a Pénteki kultúrrandi című sorozatunk vendége. Szerzőnknek, Várkonyi Évának mesélt arról, hogyan vált 24 évesen polihisztorrá, boncolgatva azt is, hogy mit is jelent számára az alkotói én, és hogy miként látja az MI és a művészetek lehetséges jövőbeni kapcsolódási pontjait.
„[A mesterséges intelligencia] Nem gondolom, hogy veszélyt jelentene a hagyományos irodalom jövőjére, hogy attól kellene félnünk, hogy egy idő után már nem lesz szükség írókra és költőkre. (…) Megpróbálhatnánk interaktívabb irodalmakat generálni általuk. Vegyük például az Egri csillagok rövidített verzióját, ami hozzáférhetővé igyekszik tenni az eredeti mű néhány értékét azoknak, akik nem szeretnék végigolvasni a teljes művet – hiába muszáj nekik. (…) De ennél tovább is mehetünk, teljesen interaktív szerepjátékokkal, ahol mondjuk én magam választhatom ki, hogy Jumurdzsák szerepébe bújva szeretném átélni a regény eseményeit” – fejtette ki álláspontját az alkotó.
A pszichológia és az irodalom kéz a kézben járt nálunk a héten: Terék Anna vajdasági származású költő a transzgenerációs problémákat és a tabusítás mintázatait is szívesen választja versei témájául. Bár pszichológusként naponta foglalkozik a jelenkorunkban felmerülő szorongásokkal, fontosnak tartja, hogy elkülönüljön az alkotói és a terápiás praxis.
„Íróként sosem írom meg azokat a tapasztalatokat és gondolatokat, amiket pszichológusként élek át, hallok. Ha megtenném, nem lennék hiteles pszichológus. Én sem szeretnék olyan szakemberhez járni, aki könyvet ír az én problémáimból. Szerzőként is akkor lehetünk hitelesek, ha a magunk tapasztalataiból próbálunk kiépíteni karaktereket, történeteket, hangulatokat” – mesélte Terék Anna, akivel Ilyés Krisztinka beszélgetett, és nemcsak irodalomról, de családi dinamikákról, pályaválasztásról és a traumák átörökítéséről is szó esett.
Az írói mesterséget összművészeti kontextusba helyezve írt Kiss Péter a Petőfi Irodalmi Múzeum A halandóság törékeny arcai című kiállításának második részéről, amely tárlat az irodalmi élet fontos szereplőinek arcképcsarnokába invitál minket. A múzeum fotóarchívumából válogatott anyagban a PIM jelenlegi munkatársai, Gál Csaba és Birtalan Zsolt fényképészek munkái mellett korábban alkalmazott fotósok, így Flesch Bálint, Belicza László Gábor és Bókay László képei is feltűnnek. A kiállítást Gál Csaba és Birtalan Zsolt társaságában járta be szerzőnk, akik néhány kép háttértörténetét is megosztották vele, miközben a portréfotózás műhelytitkaiba is beavatták őt.
Műfordítás: idegen nyelvre és színpadra
Irodalmi kalandozásaink ugyanakkor még nem értek véget: Seres Gerda jóvoltából Szöllősy Judy műfordítót is szóra bírtuk. Szöllősy munkájának köszönhetően mások mellett Esterházy Péter, Nádas Péter és Örkény István művei is rátalálhatnak az angolszász országokban új olvasóikra, legutóbb pedig Bartis Attila A vége című regényének fordításáért nyerte el az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank irodalmi díját. Hogyan sodorta a sors a koreográfusi és filozófusi tervektől a műfordítás felé, vajon át tudna-e ültetni idegen nyelvre egy olyan művet, amelyet nem szeret, és bele kell-e bújnia a fordítónak a szerző bőrébe? Interjúnkból kiderül!
„Tudtam, hogy színházi területen szeretnék mozogni, és szövegekkel könnyedén dolgozom, és ezt a gyerekeim mellett otthonról is elvégezhetem. Mondjuk, nem tudtam pontosan, mit csinál egy dramaturg. Aztán a színművészeti vége felé azt gondoltam, ha sikerül egy színházhoz kerülnöm, akkor ott majd kialakul. Így is lett, de mivel mi filmes képzést is kaptunk, először a filmgyárnál próbálkoztam” – ezt már Lőkös Ildikó dramaturg mesélte, akivel szintén Seres Gerda beszélgetett. A hazai színházi élet megkerülhetetlen alakjaként számon tartott szakember pályájának fontos állomásairól, a gyermekkor és a szülői háttér jelentőségéről beszélt nekünk, de kiderült az is, miért nem írt soha saját színdarabot.
Egy magyar válásról szóló film Velencében, egy sokszor feldolgozott klasszikus a slágerlistákon
A szeptember 7-én zárult Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon újságírónk, Terján Nóra sok bemutatás előtt álló alkotást nézhetett meg, köztük egy új magyar produkciót is, Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjét. A Január 2. érzékenyen nyúl az elválás és különköltözés témájához, melyet két barát történetén keresztül dolgoz fel. A váló felet, a Konrád Zsuzsanna által alakított Klárát gyerekkori barátja, a Jóvári Csenge által megformált Ági segíti a költözködésben: egy nyolcadik kerületi egyszobás albérlet lesz Klára és két kisgyermeke új otthona, ahová egy új kezdet reményében költöznek.
„A Január 2.-ban nincs érzelmi élveboncolás, mint a Házassági történetben (Noah Baumbach) és a gyerekek új helyzethez való alkalmazkodása sem kerül fókuszba (Kramer kontra Kramer). Szilágyi Zsófia ritka nagy bizalmat szavaz a nézőjének: tudja, hogy nüanszokból, rezdülésekből, finom utalásokból is képes lesz összerakni a cselekményt” – olvasható kritikánkban.
Ám az újdonságok mellett a múltba is visszatekintettünk: a folk-rock műfajának egyik emblematikus daláról, az Animals zenekar The House Of The Rising Sun-feldolgozásáról emlékeztünk meg, amely épp hatvan éve került fel az amerikai slágerlistára, majd húsz napig vezette is azt. A ’60-as évek egyik legfontosabb zenei felvételeként emlegetett dal történetéről, híres és feledésbe merült változatairól Jávorszky Béla Szilárd írt nekünk.
A Keleti pályaudvar történetei és a svájcibicskák sikere
Az idén 140 éves Keleti pályaudvarról szóló kerekasztal-beszélgetésre is eljutottunk, melyet a Róth Miksa Emlékház udvarán tartottak Keleti pályaudvar: Az indulási oldal címmel. Az esten Szegő János irodalmár moderálásával Saly Noémi irodalomtörténész, Rudolf Péter színművész, a Vígszínház igazgatója, Szántó T. Gábor író, Legát Tibor újságíró és Darvas Kristóf zenész osztották meg gondolataikat, történeteiket, jó vagy épp traumatikus élményeiket egymással és a közönséggel Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjáról.
De a héten újra felelevenítettük azt a mindeddig eldöntöttnek ítélt kérdést is: vajon a generalisták vagy a specialisták mozdítják előre a világot. A választ persze diplomatikusan elintézhetnénk azzal, hogy mindkettőre szükség van – azonban David Epstein Sokoldalúság – Miért tarolnak a generalisták specializált világunkban? című könyve jóval árnyaltabb választ ad, felelevenítve számos olyan példát, amelyekben a specializált tudás mellett szükség volt az adott szakterületről való kitekintésre, kívülről érkező ötletekre.
„Azokban a helyzetekben viszont, amikor kétértelműek a viszonyok és nagy a bizonytalanság, akkor a szakértők rosszul teljesítenek, mert csak a saját szűrőjükön keresztül képesek értelmezni a problémákat. Ilyenkor jön el a generalisták ideje, akik akár teljesen különálló területekről származó ötleteket is képesek szintetizálni és a gyakorlatba átültetni. Különösen nagy szükség van ilyen emberekre a mai, egyre gyorsuló világban, ahol a robotika és a mesterséges intelligencia számos speciális területen már most sokkal nagyobb hatékonysággal dolgozik, mint a legképzettebb és legtapasztaltabb szakértők” – írta a kötet tanulságait összegezve szerzőnk, Györgyei Szabó Magdolna.
