Seres Gerda a díjátadó bevezetéseként felsorolta az elmúlt évek díjazottjait és alkotásaikat: 2019-ben Mohácsi János, Mohácsi István, Závada Pál (Egy piaci nap), Kelemen Kristóf (Megfigyelők), 2020-ban Székely Csaba (10), Schwechtje Mihály (Az örökség), Török-Illyés Orsolya, Hajdu Szabolcs (Obiectiva Theodora), 2021-ben Spiró György (Sajnálatos események) és Garaczi László (Veszteg), 2022-ben Márton László (Bátor csikó), Barabás Olga, Sebestyén Aba, Bódi Attila (Lázadni veletek akartam), Dömötör András, Bíró Bence (Káli holtak).
Ezután átadta a szót a díjalapító Radnóti Zsuzsának, aki felidézte az egy évvel ezelőtti díjátadó emlékét, amely éppen egybeesett az ukrajnai orosz agresszió kezdetével. Feltűnőnek nevezte, hogy az utóbbi években egyre több a díjazott munkák között a regényátdolgozás, majd felhívta a figyelmet a drámáknak a magyar történelmi múlt feldolgozásában játszott szerepére, különösen méltatva Spiró György ilyen munkáit. Végül köszöntötte Székely Csabát, az idei díjazottat, aki Mária országa című darabjával győzött, és idén második alkalommal lett díjazott. A „történelmi bohózatból” Alföldi Róbert által rendezett előadás ősbemutatója múlt áprilisban volt a Szegedi Nemzeti Színházban. Szerző és rendező ennyire nagyszerű találkozása ritkaság, tette hozzá, és azt is megtudtuk tőle, hogy Székely előző darabja, a 10 az eSzínházon, a Mária országa pedig Szegeden tekinthető meg.
A Kortárs Magyar Dráma-díj zsűrije idén különdíjat ítélt meg a kortárs drámák születését kezdeményező pályázat eredményeként született, Karaffa című drámakötetnek. A Veszprémi Pannon Várszínház által a Petőfi-emlékév és az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat alkalmából kiírt, meghívásos Karaffa pályázat Petőfi drámatöredékének befejezését, tovább- vagy újraírását célozta. A tíz pályaművet a színház a Pesti Kalligram Kiadóval együttműködve kötetbe szerkesztette, de mindegyiket elő is fogják adni (vagy már született is belőlük előadás), igaz, a többségüket felolvasószínházi formában.
A drámákról és a kötetről Nánay István zsűritag beszélt, majd Vándorfi László, a Pannon Várszínház és Mészáros Sándor, a Pesti Kalligram igazgatója átvette a díjat. Vándorfi elmondta: az emlékévben érzése szerint nem is tehettek volna többet annál, mint amit a pályázattal sikerült elérniük: hogy „kortárs szerzőt csináltak” Petőfiből.
A fontos kitérő után Seres Gerda visszatérítette az eseményt a fősodorba, és felkérte Alföldi Róbertet, hogy laudálja a fődíjas alkotást. Alföldi költői hevületű beszédében drágakőhöz hasonlította a jó magyar drámát, amely magába sűríti a történelem viharait, és ilyenként jellemezte Székely munkáit. Mint mondta, Székely olyan, mint a jó papok: nem szépelgő, hanem kemény, konok, könyörtelen szeretet jellemzi, és nem veszi le rólunk a felelősség terhét. Történelmi drámát írt, de olyat, amit rólunk szól, és ezáltal kimozdított a jelen rögvalóságából. Ráébresztett, hogy ha a hatalomért és a pénzért való kavarásokat tekintjük, semmit sem változtunk az elmúlt évszázadok folyamán.
A laudáció után Seres Gerda Székely Csabával és Márton Lászlóval, a Karaffa pályázat egyik győztesével beszélgetett az áthallásos történelmi darabokról. Székely először arról a felismeréséről beszélt, hogy a történelmünket időnként idióták csinálták. Márton László ezzel egyetértve elmondta: a törökellenes felszabadító háborúk időszakának szereplői például mindent elrontottak, amit csak lehetett, egyszerre tobzódott a hülyeség és az aljasság. – A drámáitokban mindketten a paródia és a groteszk eszközéhez nyúltatok. Mi ennek az oka? – kérdezte a moderátor. – A groteszk abban segít, hogy a visszásságok nyilvánvalóbbá váljanak, és hogy néző időnként elcsodálkozva megkérdezze magától: ennyi esztelenség, gonoszság után hogyhogy egyáltalán még vagyunk, megmaradtunk? – reagált Székely.
Szóba került Karaffa, a Petőfi által annyira gyűlölt „eperjesi hiéna” is, aki – mint Márton hangsúlyozta – a magyar történelem első koncepciós perének megrendezője volt, és 65 kivégzés fűződik a nevéhez. Ám nem az a szörnyeteg volt, akinek Petőfi elképzelte. Esete arra világít rá, hogy a fikció a történelem fontos hajtóereje.
– Mennyire fontos a történelmi pontosság egy történelmi dráma esetében? – kérdezte Seres. – A történelmi dráma elsősorban dráma, és csak másodsorban történelmi – mondta Székely. – A történelmet nagyon sok ember alakította, akiket nem lehet mind beleírni a drámákba, ezért sűríteni kell. Másrészt mivel nem tudunk mindent, arra kényszerülünk, hogy a hézagokat a fantáziánk segítségével töltsük ki. Márton történelmileg elég pontosnak nevezte Székely darabját, majd a nyelvkezelését, nyelvének bumfordiságát, humorát, játékosságát méltatta.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
