Tóth Krisztina: Töltés

Tegnap eltört a lámpa a biciklin.
Nem vettem észre már, csak este.
Éppen készültem lemenni a vízhez.
és egy fejlámpát húztam a fejemre.
Megbámultak az autósok az úton,
de kikerültek, mert világítottam.
Fecskék cikáztak, sustorgott a nádas,
felhők úsztak a lila tükrű tóban.
Visszaúton már koromsötét lett,
árnyékhegylácnak látszottak a nyárfák,
szóltak a tücskök, álltam a kanyarban
és az ég felé emeltem a lámpát.
Szúnyogok, muslicák keringtek a fényben,
homlokommal a holddal társalogtam,
lefektettem a biciklit a fűbe,
ácsorogtam a rajzó csillagokban.
Egybemosódott az égbolt a vízzel,
nem látszott már, hogy hol van a vége,
elengedtem a lejtőn a kormányt,
és csak gurultam bele a sötétbe.
Áttekertem egy muslicafelhőn,
murvás ösvényen,
gödrön, ötven éven,
nem látszott már, hogy hol van a vége,
Nem látszott már, az út vége hol van.
Kikerültek, mert világítottam.