Tudomány

A Népstadion velünk marad – 1953. augusztus 20-án adták át a Népi Stadiont

Bár nagy tömegeket befogadni képes stadion igénye már az újkori olimpiák kezdőpillanatában felmerült, majd 1913-ban ismét komolyan szóba került, a megvalósulásra végül 1953. augusztus 20-ig kellett várni. Az odáig vezető út azonban nem volt sem zökkenőmentes, sem rövid.

Különleges vasfelvétel zajlik a káposztafej belsejében

A színtestek vasfelvételének fényhiányos mechanizmusa hasonlít a fotoszintézis által támogatott folyamatra – derült ki az ELTE kutatóinak vizsgálatából, amelynek eredményei a Frontiers in Plant Science szaklapban jelentek meg.

Formabontó, mégis hétköznapi találmányok balkezesnek

Azok a hétköznapi cselekvések és eszközhasználatok, amelyek a jobbkezeseknek teljesen természetesek, jóval több erőkifejtést, odafigyelést és összeszedettséget követelnek a balkezesektől. Alább néhány olyan találmányt mutatunk be, amelyet feltalálóik levédettek.

„A kudarc mélységet ad” – Zsolnai Gábor a lovagi érzületről

A Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány az 1526-tól megszűnt lovagi zarándoklatok hagyományának újjáélesztésével megemlékezés-sorozatot szervez a mohácsi csata ötszáz éves évfordulójára. Az első Báta–Mohács lovagi zarándoklatot idén, augusztus 27-én rendezik meg.

Szegedi kutatók is segítenek a tuskógombák elleni küzdelemben

A Föld legidősebb és legnagyobb élőlényei közé tartozó, növényeket megbetegítő tuskógombafajok fertőzőképességének genetikai hátterét vizsgálták nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai.

Hogyan vált a Balaton népszerű üdülőhellyé?

„Amikor a Balatonon voltunk, mindig úgy éreztem, hogy kinyílik a világ. Jöttek a külföldi turisták, volt fagylalt, játék a német gyerekekkel, dobozos üdítő, és amikor hazamentünk Kaposvárra, mindez bezárult. Később értettem meg, hogy ez az érzés jól szimbolizálta a kettősséget, ami azt a korszakot jellemezte” – meséli Kovács Emőke történész, akivel az üdülőhely történetéről beszélgettünk.

A Balatontól az olimpiai ezüstig – csopaki vizit Berecz Zsombornál

A Balatonon jobb vitorlázni vagy a Velencei-tavon? Mit tenne a Balatont nem tisztelőkkel, szennyezőkkel Berecz Zsombor, a tokiói olimpia ezüstérmese? Döme Barbara beszélgetett vele Csopakon.

Háborús repülőgéproncsok a Balatonban

Nyolcvan év távlatában szinte minden Balaton-parti településen tudnak a helyiek egy víz alatt nyugvó roncsról. Magó Károly páratlan leletekről és nem létező kincsekről írt a Magyar Kultúra magazinban megjelent cikkében.

Diószegi Sámuel, „a botanizáló prédikátor” 210 éve halt meg

Kétszáztíz éve, 1813. augusztus 2-án halt meg Diószegi Sámuel botanikus, református lelkész, a magyar rendszeres növénytan megalapozója.

Mit adtak nekünk a rómaiak Balácán?

Balácapuszta Nemesvámos és Veszprémfajsz között fekszik. Külterület, amelynek sorsát megváltoztatta, hogy a huszadik század elején szántáskor római kori leletek kerültek felszínre. Azóta több feltárás is folyt itt. Az ötvenhat hektáros római kori villagazdaság egy része jelenleg is látogatható.

A legendás német autó, amelynek amerikai lap adott nevet, és mexikói gyárban készült belőle az utolsó darab

Húsz éve, 2003. július 30-án készült el a mexikói Puebla autógyárában minden idők egyik legismertebb és legnépszerűbb autójának, a Volkswagen Bogárnak az utolsó darabja.

A háborúk után a békét is megnyerte és összekovácsolta a Német Birodalmat – Otto von Bismarck, „a vaskancellár”

Otto von Bismarck, az egységes Német Császárság megteremtője, „a vaskancellár” százhuszonöt éve, 1898. július 30-án halt meg.

A magyar tudós találmánya világszenzáció volt, mégsem szabadalmaztatta

1848. július 27-én született báró Eötvös Loránd fizikus, kultuszminiszter, a nevét viselő torziós inga feltalálója, aki Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme” volt.

„Ha valami mégis reményt keltő, az éppen a természet megújulási képessége”

Képes-e a Balaton regenerálódni? Mit tehetünk azért, hogy élhető világot hagyjunk gyermekeinkre? Mit érdemes manapság tanulni? Ezekről is beszélt Gelencsér András vegyész-légkörkutató, a Pannon Egyetem rektora a Magyar Kultúra magazinnak.

Az orvos, aki nyolcvankét évesen is átúszta a Balatont

1880-ban Szekrényessy Kálmán dzsidáskapitány, polihisztor Siófokról Balatonfüredre úszott, megteremtve egy olyan hagyományt, ami azóta is az év egyik legnépszerűbb szabadidős sporttevékenysége Magyarországon: a Balaton-átúszást. Sipos Gyula tuzséri családorvos 2001 óta évente megteszi a távot. Lippai Krisztina interjúja.

A magyar statisztikatudomány világhírű megalapozója: Keleti Károly

Százkilencven éve, 1833. július 18-án született Keleti Károly közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány megalapozója. Irányításával hajtották végre 1869-ben az első hazai népszámlálást.