Így lett merénylet áldozata Erzsébet királyné

Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia hercegnő 1837. december 24-én született Münchenben Miksa bajor herceg és Mária Ludovika hercegnő harmadik gyermekeként. Hét testvérével együtt Possenhofen kastélyában nevelkedett, jól lovagolt, úszott, hegyet mászott és apjához hasonlóan fütyült az etikettre.

Az 1848-ban trónra lépett ifjú osztrák császár, I. Ferenc József édesanyja, Zsófia Friderika főhercegné Erzsébet nővérét, Ilonát szánta fia feleségének (Zsófia és Erzsébet anyja testvérek voltak). A Bad Ischlbe tervezett eljegyzésen azonban a császár a kiszemelt menyasszony helyett a 15 éves, sugárzó szépségű Erzsébetbe szeretett bele.

A felsőbb körökben oly ritka valódi szerelmi házasságot 1854. április 24-én kötötték meg Bécsben, Erzsébetet előzőleg egy „gyorstalpaló” kurzuson próbálták felkészíteni az uralkodással járó kötelezettségekre.

A szinte még gyermek császárné, aki úgy nőtt fel, hogy sohasem kellett a protokollal törődnie, belecsöppent egy olyan világba, ahol a külsőség volt a legfontosabb, és élete szinte minden lépését szigorú előírások szabályozták. Ezeknek az elvárásoknak nem tudott, de nem is akart megfelelni, érzelmileg megviselte az anyósa és közte zajló folyamatos harc, magányát csak növelte az udvar ellenséges viselkedése. Házassága első négy évében három gyermeket hozott a világra: az elsőszülött Zsófia egy magyarországi út során megbetegedett és alig kétévesen meghalt, őt Gizella, majd 1858-ban a várva várt trónörökös, Rudolf követte. Tíz évvel később született még egy lánya, „a magyar gyermek”, Mária Valéria a királyné kívánságára a budai Várban jött a világra, és magyarul is oktatták. Erzsébet és anyósa viszonyát tovább rontotta, hogy Zsófia túl fiatalnak tartotta menyét a gyermekneveléshez, így azt kivette Erzsébet kezéből, amit csak komoly harcok után sikerült visszaszereznie.

Erzsébetet 1859-től titokzatos, valószínűleg lelki eredetű betegség gyötörte, s „szabadságot vett ki”, Zsófia felügyeletétől megszabadulva fürdőhelyeken kezelték, Madeirán, Korfun, Velencében tartózkodott és csak két év múlva tért haza férjéhez és gyermekeihez. Bécsbe egy megváltozott, határozott és öntudatos asszony érkezett, aki ráébredt szépségére és az abban rejlő erőre, és megtanulta, miként érvényesítse akaratát.

Bizalmasa, a kecskeméti köznemes, Ferenczy Ida ismertette meg vele Deák Ferenc kiegyezéspárti eszméit, Sisi az uralkodónak írt leveleiben a kiegyezés mellett érvelt. 1866 nyarát gyermekeivel Budán töltötte, az 1867-es kiegyezés boldogsággal töltötte el, I. Ferenc József 1867. június 8-i megkoronázásakor a magyarok rajongásig szeretett királynéja lett. Szoros barátság fűzte a daliás Andrássy Gyula grófhoz, a kiegyezés utáni első miniszterelnökhöz, de a pletykával ellentétben ez valóban csak barátság maradt.

Az ország – régi hagyomány szerint – a gödöllői Grassalkovich-kastélyt adta ajándékba a királynak, ez a hely lett Korfu mellett Erzsébet igazi otthona.

Kedvelte a magyarokat, megtanulta nyelvünket, és a gödöllői kastély lovardája is segítette ambícióját, hogy ő legyen Európa legkiválóbb hölgylovasa. Amikor egészségügyi problémái miatt eltiltották a lovaglástól, verseket kezdett írni példaképe, Heine stílusában, de ezeket titokban tartotta, s inkább azért érdekesek, mert – akár egy naplóból – megismerhetők belőlük gondolatai.

Fia, Rudolf trónörökös 1889-ben Mayerlingben elkövetett öngyilkossága rendkívül megviselte, teljesen átadta magát a gyásznak, ezt követően kizárólag fekete ruhát viselt. Már nem engedte, hogy lefessék vagy lefényképezzék, az emberek emlékezetében szépnek akart megmaradni, ritka nyilvános megjelenésein fátyol mögé rejtette arcát. Életének hátralévő éveit egyre magányosabban, depressziótól és lelkiismeretfurdalástól gyötörve, inkognitóban utazgatva töltötte.

A császárné 1898. szeptember 9-én Hohenembs grófnő néven Genfbe utazott, ahol a Beau Rivage szállodába jelentkezett be. A helyi rendőrség detektíveket rendelt ki őrizetére, de a feltűnést kerülni akaró Erzsébet kérésére vissza is hívták őket. Este felkeresett néhány üzletet, ahol felismerték, és másnap a lapok megírták, hogy a városban tartózkodik. A híreket olvasta az olasz anarchista Luigi Lucheni is, aki elhatározta, hogy a „plutokrácia2” elleni tiltakozásul meggyilkol egy arisztokratát. Áldozatának a trónjától megfosztott francia királyi család egyik tagját szemelte ki, most azonban megváltoztatta tervét.

Erzsébet másnap udvarhölgyével, Sztáray Irma grófnővel a tó partján húzódó sétányon a hajóállomás felé igyekezett, amikor Lucheni egy hegyesre élezett reszelővel szívtájékon szúrta, olyan erővel, hogy Erzsébet elesett.

A rablótámadásnak vélt incidenst követően Erzsébet tovább sietett és felszállt a hajóra, de nem sokkal később eszméletlenül esett össze. Udvarhölgye csak fűzőjét meglazítva vette észre a sebet, a királyné utolsó mondata magyarul hangzott el, ezt kérdezte: „Mi történik velem?” A hajóról szállodai lakosztályába vitték, ám másfél órával a támadás után, 1898. szeptember 10-én belehalt a belső vérzésbe. Lánya, Mária Valéria ezt írta: úgy halt meg, ahogy szeretett volna, gyorsan, fájdalom nélkül, anélkül, hogy napokig kellett volna a szenvedések között szerettei miatt aggódnia. A merénylőt elfogták és életfogytiglani börtönre ítélték, és 1910-ben cellájában öngyilkosságot követett el.

Erzsébet királyné a magyar történelem egyik legnépszerűbb alakja, legendája ma is él. Budapesten szobra áll, az egyik Duna-hidat róla nevezték el. A világ egyik legnagyobb Sisi-gyűjteménye szeptembertől januárig a Gödöllői Királyi Kastélyban látható.

A képen Erzsébet osztrák császárné meggyilkolása a Le petit Parisien címlapján 1898-ban. Fotó: Leemage via AFP