A kezdetektől a Kossuth-szimfóniáig
Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson. A családban a zene szeretete áthatotta a mindennapokat. Iskolaigazgató édesapja zenekart vezetett, és csellón és zongorán is kiválóan játszott, ahogyan tanítónő édesanyja is. Gyermekkorát Nagyszentmiklóson, majd édesapja korai halálát követően több városban, Nagyszőlősön, Nagyváradon, Besztercén és Pozsonyban töltötte. Abszolút hallása volt, kilencévesen már komponált, tízévesen pedig csodagyerekként zongorázott a fővárosban. 1890-től már megjelentek első darabjai is, de ekkor még a klasszikus nagymesterek és a romantika hatása jellemezte korai szerzeményeit.
1899-ben felvették a pesti Zeneakadémiára, ahol 1901-től már nemcsak zongora, hanem zeneszerzés szakon is folytatta tanulmányait, 1903-tól Dohnányi Ernő lett zongoratanára. Ekkor születtek első nemzeti érzelmű művei, melyek közül kiemelkedik a Kossuth-szimfónia.
Bartók 1923-as Önéletrajzában így ír a műről: „Egy másik körülmény is döntő jelentőségű volt fejlődésemre: ez időben indult meg Magyarországon az az ismert sovén politikai áramlat, amely a művészet terén is érezhetővé vált. Arról volt szó, hogy a zenében is valami specifikusan magyart kell teremteni. Ez az eszme megragadott engem is és ráterelte figyelmemet népzenénk tanulmányozására helyesebben annak tanulmányozására, amit akkoriban magyar népzenének tartottak. Ilyen körülmények között komponáltam 1903-ban, Kossuth című szimfóniai költeményemet, amelyet Richter János azonnal elfogadott előadásra és be is mutatott Manchesterben.”
A Kossuth-szimfóniával kapcsolatban Kodály ragadja meg talán legátélhetőbben a korhangulatot egy 1946-os írásában: „A mi nemzedékünk számára még élő valóság volt 1849 szörnyű emléke. Mindennaposak voltak a Kossuth-szakállas öregurak, akik maguk látták a szabadságharcot. Ilyenekkel Bartók is találkozhatott. Nagy idők tanúja – így jelezték az újságok, ha egy-egy negyvennyolcas honvéd gyászjelentését hozták. Én magam is ágyúgolyós házban laktam. Gimnazista korunkban elrendelték, hogy márc. 15. helyett április 11-et kell megünnepelni, tehát a törvények szentesítésének napját. Ekkor az ifjúság éjjel vonult ki a honvédszoborhoz, mert nappalra betiltották. Éjjel szavalták el Ábrányi Emil márc. 15-i verseit. Emlékezetem szerint országszerte így történt. Ez volt a Kossuth-szimfónia talaja.” (Kodály Zoltán: Bartók Béla, az ember In.: Bartók-breviárium)
A mű budapesti bemutatója nem volt egyszerű – a Filharmonikusok osztrák trombitása tiltakozott a császárhimnusz kigúnyolása ellen. A közönség viszont az 1904-ben tartott bemutatót lelkesen fogadta, viharosan ünnepelve Kerner István karmestert és a magyar ruhában megjelenő zeneszerzőt. Röviddel ezután Manchesterben is előadták a Kossuthot Richter János vezényletével. A művet Bartók életében nem adták ki, csak a Gyászinduló zongoraátirata jelent meg. A mű revíziójára 1961-ig, kiadására 1963-ig kellett várni.
A népdalok felfedezése és Kodály
Bartók Béla korában nem volt divat, hogy a magyarok – akár az iskolában is – saját dalaikat énekeljék. A népies műdalok világa hatotta át a hétköznapokat, főleg a városi polgárosult közegekben. De Bartókot valami mégis megfogta, amit el nem ereszthetett...
1904-es gerlicepusztai (Ratkó község külterülete a Nagyrőcei járásban, ma: Szlovákia) nyaralása során felfigyelt egy cselédlány dalolgatására. Ő volt a kibédi születésű, Budapesten cselédeskedő Dósa Lidi, aki azzal a családdal utazott a nyaralóhelyre, akiknél szolgált. Bartók ekkor jegyezte le első népdalát.
Dósa Lidi 1970-ben így emlékszik vissza a történésekre: „Úgy vót, hogy én is ott vótam, ott laktam a nyaralóhelyen. Egymás mellett vót a szobánk. Örökké hallottam, hogy Bartók zongorázik. Egyszer aztán meghallotta, hogy énekelek, énekeltem a gyereknek. Tetszett Bartóknak a falusi nóta, azt mondta, hogy még énekeljek, mert ő le szeretné jegyezni. Amikor leírta, ment a zongorához, s lezongorázta. Hívott engem is, s kérdezte, hogy jól zongorázza-e, hát pont úgy vót, ahogy én énekeltem. Még énekeltem is a zongora mellett.” (Ráduly János: Bartók Béla kibédi énekesei és a Cantata profana)
Ez még nem a tudatos népdalgyűjtő munkája volt, hiszen az egészet a véletlen vagy a Gondviselés hozta össze, de mindenesetre felkeltette az érdeklődést Bartókban a műdaloktól markánsan különböző eredeti népdal iránt, amely aztán végül egész életművére hatással volt.
A Gerlicepusztán lekottázott néhány dallam új gondolatokat, lassan körvonalazódó terveket kezdett érlelni benne. Azonnal megérezte a városi és falusi előadásmód közötti minőségi különbséget, azt, hogy mennyivel nemesebb és eredetibb a székely parasztlány egyszerű éneke a kávéházi cigányzenekarok szalonízű asztali zenéjénél, és rádöbbent arra is, hogy az eldugott falvakban sokkal több ismeretlen és érdekes népdalt tudnak, mint a rokoni-baráti körök tagjai együttvéve. 1904-ben írta húgának címzett levelében: „Most új tervem van: a magyar népdal legszebbjeit összegyűjtöm a lehető legjobb zongorakísérettel mintegy a műdal nívójára emelem… Jó magyarjainknak persze ez nem való. Ezek irtóznak minden komoly dologtól. Sokkal jobban ízlik nekik a megszokott cigányos slendrián…”
Ezt az elhatározását 1905-ben tettek követték. Ekkor ismerkedett meg Kodály Zoltánnal. Kodálynak ebben az évben jelent meg a Mátyusföldi gyűjtés című munkája az Ethnographiában. Az addig csak futólag ismert Kodályt ezután kereste fel, hogy kikérdezze a gyűjtési módszereiről és annak megszervezéséről. Végül ennél sokkal többet kapott tőle.
Kodály ismerte a teljes szakirodalmat, és épp a magyar népdal strófaszerkezetéről írta doktori értekezését. Már az egyetemi évei alatt is tanulmányozta a Nemzeti Múzeumban őrzött, Vikár Béla gyűjtései során készített fonográffelvételeket, és jártas volt a fonográf használatában. Bevezette ebbe a világba Bartókot, aki megkezdte ezeknek a felvételeknek a lejegyzését. Ekkor jött rá arra, hogy fonográffal kell gyűjteni – mert sokkal pontosabban rögzíti a dallamokat egy későbbi nyugodt körülmények közötti lejegyzéshez, mint ahogyan azt a gyűjtő a helyszínen véghez tudná vinni.
Maronics Annamária és Tóth János cikkének folytatása itt olvasható.
