Az ötezer évvel ezelőtt élt vittrupi ember csontvázát göteborgi kutatók vetették izotópos vizsgálat alá.

A vittrupi ember maradványait egy északnyugat-dániai tőzeglápban találták meg 1915-ben.  Az Archaeology által ismertetett új tanulmányban  a Göteborgi Egyetem munkatársai beszámoltak azokról az információkról, amelyekhez a maradványok izotópos elemzése során  jutottak. Kiderítették: a férfi i. e. 3300 és 3100 között élhetett, és 30–40 éves kora között hunyt el.  A koponyáján talált sérülések arra engednek következtetni, hogy verekedés vagy gyilkosság okozhatta halálát, esetleg valamilyen rituálé áldozata lehetett.

A  vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy az áldozat étrendje tizenéves koráig főleg halakból és tengeri emlősökből állt, ezt követően azonban főként mezőgazdasági élelmiszereket kezdett fogyasztani, többek között juh- és kecskehúst. A jelek arra utalnak, hogy gyermekkorát a tengeren töltötte, utána azonban Svédországból Dániába került. Helyváltoztatása  a kovakő-kereskedelmmel, esetleg rabszolgamunkával állhat összefüggésben.