Megújult, koncertek megrendezésére is alkalmassá vált próbateremben folytathatja munkáját az ország egyik leginnovatívabb klasszikus zenei társulata, a Danubia Zenekar.

A következő évad műsora gondolatiságával és a jelenre való érzékeny reflexióival emelkedik ki a hazai koncertkínálatból. A Hámori Máté által vezetett együttes eddig is több társadalmi programban mutatta meg a művészi szerepvállalás fontosságát.

Harmadik évadába lép a hallássérülteknek szóló Beethoven-projekt; idén teljesedett ki a Máltai Szimfóniával közösen életre hívott Közös Hang projekt, amelyben mélyszegénységben élő gyerekekkel muzsikál együtt a zenekar; és az ÉNekÚT.hu online oktatási platform is bővül.

A következő évadban a régizenétől
a kortársig számos jelentős művet mutatnak be olyan kiemelkedő művészek
közreműködésével, mint Gilbert Varga, Vashegyi György, Farkas Gábor, Balog
József, Szinetár Dóra vagy Horvát Lili. A Zeneakadémia és a Budapest Music
Center mellett zenei eseményeknek ad helyet a zenekar frissen megnyílt,
felújított próbaterme is, amelyet zenés bejáráson mutattak be a sajtó
képviselőinek szerdán.

– Új évadunk a szépséget hirdeti és a reményt, a fiatalságot, a tehetség és a kitartás diadalát az unalom és a közöny felett, az összetartozás erejét, a szolidaritást és a felelősséget – fogalmazott Hámori Máté.

A Zeneakadémián Enrico Onofi, Gilbert Varga, Vashegyi György, Keller András és Hámori Máté vezényletével a 2022 őszi évadban négy alkalommal lép színpadra a Danubia Zenekar, többek között olyan művekkel, mint Haydn Teremtése vagy Beethoven VIII. szimfóniája, de műsorukon szerepelnek kortárs unikumok is, mint például Hans Abrahamsen balkezes zongoraversenye, a Left, Alone.

A Budapest Music Centerben háromrészes sorozatot indít a Danubia Szól a pálca – A szépség forradalma címmel, az estek címéül Weöres Sándor egy-egy verssorát választották.

A zenekar kiemelten figyel a családokra, a gyerekekre: a közkedvelt Kalandra Fül Fesztivál programja, amely túlmutat a klasszikus zenén, idén májusban, a gyereknapi hétvégén várja az érdeklődőket.

Fotók: Danubia Zenekar/Posztós János