_ORO2058.jpg

Új tagok és tizenkét bemutató a Kabóca Bábszínház idei évadában

A veszprémi bábszínház egy rövid nyári szünet után dinamikus évadtervvel nyitotta meg a 2024/2025-ös színházi szezont. Fókuszában még mindig a megújulás áll, bizonyítja ezt az is, hogy 12 új bemutatót terveznek a színházi évben.

A számos premier nemcsak a színvonalas művészi munka közönség elé tárása miatt fontos, hanem azért is, hogy a teátrum Deák Ferenc utcai épületét minél inkább olyan programokkal töltse meg, amelyek a leginkább illeszkednek a színház és a környezet profiljába. Ezt a törekvést bizonyítja, hogy jelenleg is látható egy, Györgydeák György életművét bemutató kiállítás a komplexum közönségforgalom számára elérhető falain, illetve Csizmadia Zoltán kerámiaképei is megtekinthetők az előadások előtt vagy a szünetekben.

A Kabóca műsorpolitikájában továbbra is fontos szerepet játszanak a felnőtt bábszínházi előadások. Idén még havonta egyszer hétfőnként, de 2025 januárjától már két alkalommal várják a felnőtt közönséget. Ennek a sorozatnak lesz kiemelt eseménye A meggyfa meséje című premier, mely a teátrum új, felnőtt bábszínházi nemzetközi fesztiváljának nyitó előadása is egyben. Emellett Krámer György beszélgetéssorozatot indít a színházban – a sorozat első, októberi eseményének meghívott vendége dr. Gelencsér András lesz.

Ősszel a bérletes előadások szervezése kerül fókuszba. Az intézménynek sikerült megállapodnia a V-busszal, ennek eredményeként a szolgáltató kedvezményes áron szállítja majd a veszprémi gyerekeket a Kabóca Bábszínházba.

A társulat összetétele is változik az új évadra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínészosztályából négy hallgató csatlakozik a kabócákhoz a gyakorlati félévére. Színművészként érkezik még a Junior Prima díjas Markó-Valentyik Anna és Czéh Dániel is, a bábszínház műhelyének pedig Horváth Márk lett a vezetője. Kerekes Péter, a Kabóca Bábszínház korábbi műhelyvezetője nyugdíjba vonul, de előtte még szakmai munkájának elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehetett át augusztusban a Pesti Vigadóban.

További információk a Kabóca Bábszínház honlapján.

Ez is érdekelheti

Számontartott színdarabozók – Markó-Valentyik Anna és Markó Róbert a KáLi Kultúrpajtáról

Markó-Valentyik Anna bábművész és Markó Róbert író, dramaturg rendező neve pályájuk indulása óta a Vaskakas Bábszínházhoz kötődött. Amikor egy évaddal ezelőtt a szabadúszást választották, Győrt is elhagyták, és Balatonhenyére költöztek. Az alkotással ott sem hagytak fel, de a színházcsinálás mellett a közösségteremtés is fontossá vált számukra.