Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban
A fürdőhely alkalmasságát a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vizsgálata igazolta, így újabb fővárosi Duna-partszakaszon nyílik lehetőség a strandolásra.
Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A szabadstrand létrehozásáról tavasz végén született döntés. A főváros a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-t kérte fel, hogy vizsgálja meg, hol és hogyan lehet a fővárosi Duna-partszakaszokon fürdőhelyeket kialakítani.
A strandot üzemeltető BGYH a megnyitót követően az MTI-vel közölte, hogy a társaság akkreditált laboratóriuma ez év márciusa óta rendszeresen méri a vízminőséget a Duna kiválasztott pontjain. A vizsgálatok eredményei biztatók voltak, a víz fürdőzésre alkalmas lehet. A folyó vízminőségének javulását jól mutatja, hogy a víz tisztaságára rendkívül érzékeny és már kihaltnak hitt dunai kérészek visszatértek a Dunára és Budapestre.
A folyó budapesti szakaszán fürdőzésre új helyet kialakítani és üzemeltetni az illetékes szakhatóságok engedélyével lehet a vonatkozó jogszabály alapján. A BGYH a tervezett Duna-fürdők létesítéséhez április közepén elindította az engedélyezési folyamatot.
A Duna-fürdő üzemeltetését a BGYH végzi (épített fürdőihez hasonlóan) a hatályos jogszabályok előírásainak megfelelően. A Dunában való fürdőzéshez szükséges szolgáltatások (mosdó, zuhany, ivóvíz a helyszínen, egészségügyi ellátás és vízimentő szolgálat) a hatósági elvárásoknak megfelelően rendelkezésre állnak az Árasztó-parton.
A fürdőzők biztonsága érdekében a Duna vízminőségét az üzemelés időszakában is folyamatosan mérik. A BGYH honlapján közölte, hogy a Duna-fürdő augusztus 31-ig mindennap 10–18 óra között tart nyitva az időjárástól, a vízállástól és a vízminőségtől függően. A szabadstrand megközelíthető a 33-as autóbusszal, valamint kerékpárral a gáton kijelölt bicikliúton.