fbpx

Ungváry Krisztián válaszol – Nem volnék empatikus?

A budavári ostromról megemlékező rendezvényről számolt be portálunkon Egy tragédia két oldala címmel Rácz András kollégánk. A cikk néhány felvetésére a rendezvényen előadó Ungváry Krisztián történész az alábbiakban reagál.

Rácz András az Egy tragédia két oldala című írásában a kitörés áldozatai kapcsán azt a kérdést veti fel, hogy hősöknek lehet-e tekinteni az érintetteket. Véleménye szerint az én ezzel kapcsolatos munkásságom egyoldalú, mert „hiába hallgattuk figyelemmel Ungváry Krisztián idei vagy bármelyik korábbi előadását, hiába olvasgatjuk cikkeit, könyveit, hiába böngésszük a kitöréssel foglalkozó honlapját, semmit sem találunk a szovjet rémtettekről”.

Minden tiszteletem mellett sem mehetek el amellett, hogy Rácz vagy nem olvassa, amiről ír, vagy rendkívül feledékeny. Ténykérdés ugyanis, hogy mennyi publikációmban foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, akit érdekel, a Magyar Tudományos Művek Tárában a teljes listát megtalálja. Több tucatnyi ilyen írásom van, ezek a kommunista bűncselekményeket a legkülönbözőbb szempontokból dolgozták fel. Mivel Rácz a cikkéhez a Budapest ostroma 8. kiadásának címlapját illeszti illusztrációképp, azt a hamis látszatot kelti, hogy ebben a könyvben erről a témáról nincsen szó. Ehhez képest két teljes alfejezet részletesen csak erről szól: Az intézményesen elkövetett jogtalanságok és a Fosztogatások és megerőszakolások címűek, valamint ezen túlmenően erről szól A szovjet katonák mentalitása a kortársak visszaemlékezéseinek tükrében című fejezet is, nem beszélve arról, hogy a szovjet atrocitások a kötetben másutt is felbukkannak. Mindez ráadásul már könyvem első, 1998-ban megjelent kiadásában is ugyanígy benne volt. Sőt már 1994-ben is írtam erről, nem másutt mint a Beszélő című folyóirat hasábjain. Tudtommal én voltam az első magyarországi történész is, aki egyértelműen megírta, hogy a szovjet hadsereg működése nem nevezhető felszabadításnak. Ehhez képest felfoghatatlan, hogy hogyan tud Rácz engem ebben a kérdésben elmarasztalni.

Rácz tesz egy másik állítást is, ami legalább ennyire problematikus. Szerinte a német kitörők „a kommunista rémuralom, a sztálini terror, a Gulag-hálózatot fenntartó gyilkos rezsim térnyerését próbálták megakadályozni. Pedig kétségtelenül igaz ez is.”

Sajnos eddig sem Rácz, sem más szerző tollából nem olvastam egyetlen olyan tudományos munkát sem, ami akár csak a legcsekélyebb mértékben megkísérelte volna rekonstruálni a kitörő katonák motivációit. Ténykérdés, hogy akármi is volt ez, arra a célra, amit Rácz megnevez, a kitörés teljességgel alkalmatlan volt. Ez a hadművelet egy percig sem tartotta fel a szovjet hadsereget, ellenben 20 ezer, Rácz szerint meggyőződéses antikommunista német katona halálával járt.

Ringhoffer József: Inferno, 1944/45. Ungváry Krisztián archívumából

Arról, hogy miért is harcoltak a német katonák az utolsó töltényig, akkor érdemes beszélni, ha vesszük a fáradtságot, és megvizsgáljuk az ezzel kapcsolatos korabeli forrásokat, gondolkodunk egy kicsit az akkor uralkodó csoportdinamikai körülményeken, és az sem árt, ha megkérdezzük az érintetteket. Utóbbi ma már persze elég nehéz, azonban én több mint 50 német katonával készítettem interjút. Egyetlenegy sem mondta nekem azt, hogy azért tört ki, mert meg akarta akadályozni a bolsevizmus térnyerését.

Rácznak akkor sem lenne igaza, ha állítását nem a kitörésre, hanem az ezt megelőző harcokra vonatkoztatná. A német hadsereg a nyugati fronton ugyanezzel a keménységgel küzdött, holott ott nem lehetett azt mondani, hogy a bolsevizmus térnyerését akadályozta meg. Magyarán: Rácz összekeveri egy cselekedet egyik következményét (a sok közül) a cselekedet motivációjával.

Abból, amit a háborúk történetéből tudunk, beleértve a mostani, egészen tragikus ukrajnai orosz agressziót, a legfontosabb tanulság az, hogy a katona elsősorban azt teszi, amire parancsot kap, illetve azt, amire vezetői példát adnak. A mostani háborúban azok az orosz katonák az igazi hősök, akik eldobják fegyvereiket vagy megtagadják a kapott parancsokat. A többieket inkább áldozatnak és tettesnek nevezném. A kitörők halála tragédia volt. Nem kerülünk azonban közelebb a történelmi igazsághoz akkor, ha megkockáztatjuk azt a kijelentést, hogy élve többet használhattak volna hazájuknak, mint holtan?

Ungváry Krisztián

Nyitókép: Ungváry Krisztián történész beszél az Ostrom 75 című kiállítás megnyitóján 2020. január 8-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A rovat további cikkei