K_EPA20230811014.jpg

Ezzel a géppel már nem utazhatnak turisták a világűrbe

Utoljára szállított turistákat a világűr határára a Virgin Galactic Unity űrrepülőgépe – közölte a Richard Branson brit milliárdos által alapított űripari vállalat.

A tájékoztatás szerint a vállalat hetedik kereskedelmi járatán helyi idő szerint szombaton egy amerikai, egy olasz állampolgár, valamint egy török tudós indulhatott a világűr mezsgyéjére az új-mexikói űrrepülőtérről. Az út valamivel több mint egy óráig tartott. A mostani repülés közben tudományos kísérleteket is folytattak a többi között egy olyan sisakkal, amely az agytevékenységet mérte, miközben az űrrepülő hangsebességgel száguldott csaknem 88 kilométer magasságba.

A Unityt most kivonják a szolgálatból, hogy a vállalat űrhajók új nemzedékének gyártására összpontosíthasson, amelyek várhatóan 2026-tól állnak majd rendelkezésre.

Nincsen egységesen meghatározva, hogy a világűr határa hol húzódik. A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (FAI) más szakértőkkel közösen ezt a határt mintegy 100 kilométeres magasságban húzza meg, más szakemberek, illetve egyes szervezetek és kormányok is azonban már 80 kilométeres magasságban. Összehasonlításul: a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a Föld felszínétől nagyjából 400 kilométeres távolságban kering.

Branson cégének közlése szerint a jegyek fejenként mintegy 450 ezer dollárba (161 millió forint) kerültek. Ugyanakkor más cégek is ajánlanak tehetős turistáknak hasonló utakat, így például az Amazont alapító Jeff Bezos Blue Origin vagy Elon Musk SpaceX nevű cége.

Ez is érdekelheti

Bélyeget bocsátottak ki a magyar űrhajózás tiszteletére

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szeptember 3-án Budapesten. A Graphasel Design Studio tervezte bélyegen, a hozzá kapcsolódó borítékon és bélyegzőn a HUNOR program hivatalos logója és a Csodaszarvas geometrikus csillagképe mellett a Magyarok a világűrben 2025 felirat látható.

Kapu Tibor egy űrkapszulában tart a Föld felé

Levált az Axiom–4 küldetés tagjait, köztük Kapu Tibor magyar kutató űrhajóst szállító SpaceX Dragon űrkapszula magyar idő szerint hétfőn 13 óra 15 perckor a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), hogy megkezdje 22,5 órás útját a Föld felé.

Kapu Tibor: Egy csoda részese vagyok

Isteni élmény volt részese lenni a Grace űrhajó felbocsátásának, és az azóta eltelt valamennyi nap egy csoda, beleértve azt is, amikor először megpillantottuk a Földet – mondta Kapu Tibor magyar kutató űrhajós, aki pénteken a Nemzetközi Űrállomásról élőben válaszolt a sajtó kérdéseire.

Kapu Tiborék csatlakoztak a Nemzetközi Űrállomás legénységéhez

A Dragon űrhajó sikeres dokkolása után mintegy két órával, magyar idő szerint 14 óra 23 perckor az Axiom–4 küldetés tagjai, köztük Kapu Tibor magyar űrhajós csatlakozott a Nemzetközi Űrállomás személyzetéhez (ISS).