A két tehetségkutató műsorban való szereplés remek lehetőség arra, hogy megmutassátok magatokat ország-világ előtt. Ez volt a cél?

Farkas Izsák: Is, de az egyik legfontosabb, hogy ezután már nem fogják megkérdezni, milyen zenét játszunk. Eddig ugyanis minden felkérés úgy kezdődött, hogy el kellett mondani, milyen hangszereink vannak, és azokkal mit csinálunk. Sokan nem értik, nem tudják hova tenni ezt a speciális zenei produkciót. Így viszont, hogy látták már a tévében, talán érthetőbbé válik a produkció.

Weisz Nándor: Plusz az ismertséggel remélhetőleg együtt jár majd az is, hogy egyre több koncertet adunk. Ez olyan műfaj, amelyet folyamatosan kézben kell tartani. Azt nem lehet megtenni, hogy havonta egyszer-kétszer fellépünk, ugyanis akkor nincs meg az a pozitív értelemben vett rutin, amely megengedi, hogy még oldottabbak legyünk a színpadon, és még többet tudjunk foglalkozni a közönséggel és egymással. Már nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor mindenféle rossz érzés nélkül mehetünk fel a színpadra, és nem azon gondolkodunk, melyik pedálra mikor kell rálépni.

 

A fellépések számának megnövekedése nyilván azzal is együtt jár, hogy többen jönnek el a koncertetekre.

Farkas Izsák: Igen, sőt most már kérdezik is, hogy mikor és hol fogunk fellépni. Jó érzés nagyon. A német Das Supertalent kapcsán például már a Facebookon írnak nekünk, hogy mikor megyünk Németországba turnézni. Sőt: németországi magyar oldalakon posztolnak rólunk, drukkolnak nekünk, és várnak minket.

 

Nándi, a német változatba Te nevezted be a zenekart. Egyik reggel úgy keltél fel, hogy oké, akkor most jelentkezem a Das Supertalenbe?

Weisz Nándor: Én már négy éve így kelek fel. (nevet) Édesanyám nagy rajongója ennek a műsornak, és négy éven keresztül folyamatosan az volt a vasárnapi ebéd utáni program, hogy leültetett a tévé elé és néztük a Supertalentet ? persze mindig elmondta, hogy nekünk el kellene mennünk a versenybe. Addig mondogatta, míg múlt decemberben végül beneveztem a zenekart. Abban az időben nem nagyon tudtuk, hogyan tovább, nem volt annyi fellépésünk, így fogtam magam, lementem a pincében lévő stúdióba, és megírtam egy levelet. Két hónap után kaptam értesítést, hogy küldjek videót. A többieknek csak akkor szóltam, amikor már konkrétan tudtam: mikor kell kimenni és játszani. Azt egyébként hozzá kell tenni, hogy Németországban a Das Supertalentnek nagy kultusza, óriási rajongótábora van ? a decemberi döntőre például már augusztusban elfogytak a jegyek. Ott presztízsértékű, ki látta, ki ismeri a műsort. Itthon ugye még csak az első évad fut, de azért látszik, hogy van pozitív húzóereje.

 

Pite, mentor-menedzserként miben tudod segíteni a fiúkat?

Piskor Zoltán ?Pite?: Plusz feladatot jelent a koordináció megsokasodása, illetve majd az, ha bejönnek a külföldi fellépések. Eddig is stratégia mentén dolgoztunk, de most, a több feladat miatt, még gördülékenyebbé kell tennünk.

 

Sokszor hallani a zenész szakmán belül, hogy komoly ellenérzés van a tehetségkutatókkal szemben. Ti is egyetértetek ezzel?

Piskor Zoltán ?Pite?: Általánosságban igaz, bennünk is furcsa kettősség van ezzel kapcsolatban. Sok volt ugyanis az idióta a versenyben, ezért nyilván nagyobb büszkeségre adott volna okot, ha erős mezőnyből tűnt volna ki a zenekar. Azt viszont be kell látnunk, hogy ezek a műsorok rendkívül nézettek Magyarországon.

Weisz Nándor: Amelyik adásban mi voltunk, az konkrétan rekordot döntött.

Piskor Zoltán ?Pite?: És ezt egy ponton ki is kell használni. A nagyközönség számára az InFusion Trio a semmiből tűnt elő, hirtelen, újdonságként hatott, pedig több éve létező produkcióról beszélünk, komoly múltjuk van és már megjelent egy lemezük. Mindezek ellenére be kellett látnunk, hogy a tévén keresztül is jó, ha megmutatják magukat a srácok.

infusiontrio_nagymarton
InFusion Trio (Farkas Izsák, Weisz Nándor, Simkó-Várnagy Mihály)
Fotó: Nagy Márton

 

Ezek szerint akkor a magyar változatba ti ?küldtétek el? őket?

Piskor Zoltán ?Pite?: Igen, bár vívódtunk egy ideig, hogy mi legyen, de végül eljutottunk erre a pontra. Igazából félvállról vettük: nem reméltünk túl sokat, hiszen nem tudhattuk, hogy kellenek-e egyáltalán nekik a fiúk.

 

Nagyon is kellettetek, olyannyira, hogy mindkét adásban megnyomták nektek az aranygombot. Nem volt furcsa, hogy a magyar változatban nem a két zenész közül csapott rá valamelyik, hanem Csuja Imre, aki ebből a szempontból zeneszerető laikus?

Weisz Nándor: Egyáltalán nem volt furcsa. Horgas Eszter arcán én azt láttam, hogy nagyon meglepődött a hallottakon, és mint zenész automatikusan elkezdte elemezni, mi is történhetett, hogy jöhet létre ilyen hangzás, tehát szakmailag próbált belekukkantani az előadásunkba. Szerintem Márkó (Linczényi Márkó ? a szerk.) is hasonlóképpen agyalhatott.

Farkas Izsák: Csuja Imre pedig hátradőlt és őszinte nézőként élte meg a produkciót.

 

A két műsorhoz két különböző számot választottatok: a magyarhoz Gotye Somebody That I Used To Know című számát, a némethez pedig Calvin Harris Summerjét dolgoztátok át. Miért lett ez a döntés?

Farkas Izsák: Egy adásra nem egy számmal készülünk, hanem többel, és a stábbal együtt találjuk ki, melyik lenne a legjobb. Sok szempont alapján választjuk ki a dalt, de a legfontosabb az időlimit. A számaink úgy vannak kitalálva, hogy szépen építkezzenek, így öt-hat perctől kezdődnek. A műsorban pedig elvárás, hogy három percig minden megtörténjen.

Piskor Zoltán ?Pite?: Egy profi szerkesztőbrigád sok mindent vesz alapul, főként az elkapcsolási faktort próbálják kiküszöbölni. A három percen belül egyszerre kell érdekesnek és szórakoztatónak lennie a produkciónak és erre nem minden szám alkalmas. Aközött pedig, hogy mit tart a magyar és a német közönség slágernek, vannak különbségek. A Gotye-számban sokkal jobban meg lehetett mutatni a zenei finomságokat, a németeknél pedig ez a nagyon populáris Summer működött jól.

 

Pite, te voltál a zenekar mentora a Cseh Tamás Programban. Mi fogott meg a fiúkban, amiért úgy döntöttél: érdemes foglalkozni velük, segíteni őket?

Én már korábban is ismertem a srácokat, így inkább azt mondom: amikor először találkoztunk, azonnal lenyűgözött a technikájuk, az, ahogyan felépítették a produkciójukat, a precizitás, amellyel dolgoznak és az összhang, ami köztük van. Ezt tetézte, hogy nagyon profi zenészek a srácok, ugyanis egy menedzsernek magabiztosságot tud adni az, ha biztos lehet a művészeiben. Abban, hogy bármilyen technikai malőrt meg tudnak oldani, és ha kell, másfél órát impróznak.

 

Volt már ilyen malőr?

Weisz Nándor: Hajjaj! Egy céges rendezvényen öt perccel a koncertkezdés előtt azt mondta nekünk az egyik szervező: ?megkérem a művészurakat, fáradjanak a színpadra és kezdjék meg a vacsora alá a halk, aláfestő, komolyzenei előadást?. Természetesen megkérdeztem tőle, hogy vajon meghallgatta-e a számainkat, mire ő azt felelte: azt nem, csak látták a fényképen a hegedűt meg a csellót, az előző évben egy vonósnégyes volt, és úgy gondolták, újítanak. Mondtam neki, hogy mi metált játszunk drum&basst és elektronikus rockot? Azért kimentünk, és játszottunk háromszor kb. 30-40 percet. A végén odajött hozzánk a megrendelő, hogy ez jobb volt, mintha klasszikus zene lett volna. Persze, hiszen chilloutos, ambientes, teljesen improvizatív muzsikát adtunk elő, ami teljesen illett oda. Megoldottuk. (nevet)

BRÉKING: Az InFusion Trio sajnos nem jutott tovább a Hungary’s Got Talent fináléjába, ám a fiúk így sem csüggednek, miért is tennék, hiszen december 19-én két koncertet is adnak Thaiföld legnagyobb zenei fesztiválján, a Big Mountain Music Festivalon.

(Fotó: Nagy Márton)