Auschwitzba érkezésekor őszinte örömmel látja, hogy mennyire gondosan karbantartott a futballpálya a barakkok mellett. Lehet játszani mintegy pihenésképpen a munka után, gondolja magában. A kamasz Köves György saját életkoránál tapasztalatlanabb személyiségként éli meg a poklok poklát. Visszatér onnan, ahol rengetegen vesztették életüket az emberi méltóságuktól megfosztva. Azonban már a hazafelé vezető úton is akadnak, akik megkérdőjelezik a haláltáborok létezését.
Kertész Imre Sorstalanság című regénye Charles Dickens és Franz Kafka írói világa között helyezkedik el, de nem félúton, hiszen a gyermeki látásmód az előbbivel rokonítja inkább. Bár a Sorstalanság világa nem abszurd, Kertész hosszú mondatainak tárgyilagos szenvtelensége, ahogyan a köznapiság borzalmait tálalja, Kafkára emlékeztet.
A főhős alapvető szava a természetesen. Kertész hosszú mondataiban a természetesen nem tautológia, nem sallang, de még csak nem is díszítő elem. A regény jellegzetességeként a nyugtalanító tapasztalatokat leküzdendő az elbeszélő-főszereplő „nagy lélegzetet vesz”. Ahol más megtorpanna, esetleg belemerülne a borzalmak részletezésébe, ő, Köves rendíthetetlenül kívülálló marad. A világot maga körül megszokottnak, mindennapinak láttatja. Közben átlép a végponton. Ennek a paradoxonnak a nyelvi eszköze a természetesen. Még egyszer, de sohasem utoljára nekidurálja magát az elmondhatatlanságba vezető útnak. Mindeközben a világ változásait tágra nyitott szemmel követő Köves újabb és más határokat kénytelen megsérteni saját passiójában.
Bagossy Júlia a regény kétszereplősre alakított változatát rendezte meg a Katona József Színház Sufnijában.
Gloviczki Bernát és Jakab Balázs Köves György lelkének két fele. Mindketten hihetetlen természetességgel léteznek a színpadon. Eleinte a világot felfedezni, birtokolni vágyó gyerekként élik a történeteiket. Körülbelül úgy, olyan naivitással, ahogyan nekik meséltek annak idején elalvás előtt. A duó játékában az egyszerű, a neutrális használati tárgyak fokozatosan válnak kínzóeszközzé. (látvány: Balla Hanga) A hétköznapiságban találja meg a drámaiságot az előadás. Amíg Gloviczki elmondja, hogy mennyire készül az annyira szeretett futballra, Jakab labda formájúra fúj fel egy fehér lufit. Azonban a nemi szőrzet leborotválásakor a parányi léggömb már nagyot durran Jakab kezében. Zuhanyzáskor a homokos-szemcsés, durva felületű szappant helyettesítő tégla válik a testi-lelki tortúra eszközévé.
A Sorstalanság színpadi verziója az éhezés ábrázolásában jut a legmesszebbre. Mindebben kulcsszerep jut a Horkay Barnabás tervezte mozgássoroknak. Horkay koreográfiája az elgyötört, megkínzott test szoborrá válásának folyamatát mutatja. Az egyre csökkenő fejadag következtében Kövesnek már az étel látványa is a haladék a végsőnek hitt elerőtlenedés előtt. Gloviczki monológja és Jakab megmerevedő teste kiváló ritmusban egészítik ki egymást. A beszélő arcának egyik felét egy bőségesen megrakott szendvicsre hajtva előbb kevés távolságot tartva, majd egyre belefeledkezve éli az önmaga éhségétől is elidegenedő embert. A monológ ereje alól lehetetlen kivonnia magát a nézőnek.
Ritkán látható erővel csúszik egybe a szó a mozgással. Az epikus szenvtelenséget a kiáltás égbe szakadt, ám emberi füllel nem hallható jajszava váltja. Megtörik a világrend az ég és a föld között. Jakab vánszorgó teste lassanként alakul szoborrá. Két lábon cipeli pillekönnyűsége ólomnehéz terhét, az emberi tapasztalaton túl jár. Arcán a leírhatatlan, a felfoghatatlan. Nem a fájdalom, inkább a mélységes döbbenet látszik vonásain. Az elkerekedett, megfeketedett szemek a semmibe vesznek, innen, az emberin túlról, már nincsen és nem is lehet visszatérés.
Bagossy nagyon tudja mesélni ezt az egymásba érő, egymást metsző pillanatot. A jelenkor generációi közül már csak a legidősebbek számára felfogható és átélhető az éhezés. Jelen előadás kísérletet tesz megtapasztaltatni a publikummal, hogy milyen az, ha az alapvető emberi szükségleteinket megvonják tőlünk.
Kertész Imre a Vakáció a táborban címmel tervezte megjelentetni regényét. A Katona József Színház Sufnijának produkciója az extrém körülmények ellenére a gyermeki világlátást ötvözi a friss szemléletű színházi nyelvvel. A mozgás, a színpadi tárgyak és a beszéd harmonikusan és ritkán tapasztalt hatékonysággal simulnak egymáshoz.
Fotók: Horváth Máté
