Sorstalanság
A fény festője, akinek a nevéből angol filmszakmai kifejezés lett – Koltai Lajos 80
Április 2-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, rendező, a nemzet művésze, aki operatőrként többek között Szabó Istvánnal, András Ferenccel, Mészáros Mártával, Gothár Péterrel és Kovács Andrással forgatott, rendezőként pedig a Sorstalanság, az Este és a Semmelweis című filmeket jegyzi.
Kertész Imre úgy vélte, Auschwitz nélkül csak egy átlagember lett volna
Tíz éve, 2016. március 31-én hunyt el Kertész Imre Nobel-, Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, A holocaust mint kultúra és A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt című kötetek szerzője.
A Magyar Nemzeti Galériában adják elő a Katona művészei a Sorstalanságot
Rendhagyó előadásra invitálja a közönséget a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Magyar Nemzeti Galériába, amely a zsidó múzeummal együttműködésben rendezett megrendítő holokauszttárlatot. A kiállításhoz kapcsolódva a Katona József Színház művészei adják elő a Sorstalanság című regényből készült színielőadást.
Kertész Imre Sorstalansága testközelbe hozza az éhezést a színpadon
A Nobel-díjas író fő művéből fiatal alkotócsapat készített előadást, amelyben a közönség megtapasztalhatja, milyen az, ha megvonják tőlünk az alapvető emberi szükségleteinket. Kritika.
Megjelent a Sorstalanság legújabb kiadása
Kertész Imre 20 éve átadott irodalmi Nobel-díjának évfordulóján a Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában jelenik meg a Sorstalanság című regény 33. kiadása.
A történelem emberi arcát mutatta
„Munkám ritka tulajdonsága, hogy a történelem emberi arcát próbáltam ábrázolni, olyan könyvet akartam írni, amelyet az emberek el is akarnak olvasni” – fogalmazott élete utolsó interjújában Kertész Imre Nobel- és Kossuth-díjas magyar író, műfordító, a Sorstalanság című könyv szerzője, aki ezen a napon, november 9-én ünnepelné 89. születésnapját. Cikkünkkel rá emlékezünk.