Válassz magadnak identitást! - CSEH NŐI FOTÓSOK

A fiatal, cseh női fotósok tárlata a Mai Manóban arra figyelmeztet, hogy az identitás kérdése korántsem triviális, hanem tetszőlegesen manipulálható jelenség. A húszas-harmincas éveiket taposó művészek - akiknek munkáit Vladimír Birgus válogatta - rendkívül izgalmas, friss, élménygazdag, fantáziadús ízelítőt adnak a cseh kortárs fotográfiából. Nem kevés önreflexivitás, eredetiség, humor rejlik ezekben a képekben, amelyek többségét a látszattal, az illúzióval való könnyed játék határozza meg. Érdemes résen lennünk, mert minél intimebbnek, személyesebbnek tűnő képeket látunk, annál inkább gyanakodhatunk, hogy alkotója éppen az orrunknál fogva vezet minket.   

 

Tereza Vlcková Kettő című sorozatán pszeudo-ikrek szerepelnek, fura, XXI. századi váltott gyerekek, komolykodó, fodrosba öltöztetett lánykák, saját (feltehetően digitális trükkökkel teremtett) hasonmásukkal. Megannyi kis klón sorakozik egymás mellett: a párok apró részletekben - arckifejezésükben, gesztusaikban, frizurájukban - ugyan eltérnek, mégis zavarbaejtően egyformák. A megkettőzés gesztusában az a radikális, hogy nézőként képtelenség kitalálni, vajon melyik kislány az "igazi" és melyik a "másolat", így az eredetiség fogalma is cseppfolyóssá válik. A tökéletes másolatok kölcsönhatásba lépnek eredeti modelljükkel és kiszorítják.

 

Sylva Francová képein kisgyerekes vagy várandós nők, illetve idős asszonyok láthatók, csupa barát, rokon és ismerős. A képek egyszerre tűnnek intimnek és ironikusnak, hiszen a fotók (a pocakos vagy szoptatós mamákkal), a meghitt életképek illúzióját adják, de hogy, hogy nem, a képeken látható fiatal nők mindegyike a hagyományos női szerepet valósítja meg példaszerűen, azaz gyereket vár vagy éppen kis kockás kötényben takarít. Az idős nők viszont feltűnően dologtalanok és fásultak, mintha a két "alapprogramon", (háziasszony/anya) túl más nem is létezne. Ráadásul azzal, hogy az idős nőkről szereplő kép szinte ráül a fiatalokról készült fotókra, egyfajta nyomasztó, provizórikus jóslatként is szolgál.   

Barbora Bálková Álarcok című sorozata meghökkentő önarcképekből áll, melyeken a fiatal fotós arcát különböző, sajátos anyagokból összeállított maszkok takarják: állati szőr, baconszalonna, tulipánszirmok vagy tojáshéj. A kiállított négy fotó egy nagyobb sorozat része, melyet a művész weboldalán teljességében is megnézhetünk, ahol fém-, csipke-, papír-, gézmaszkos felvételek is sorakoznak. A kiállításon szereplő, rendkívül erős érzeteket keltő fotókban az is izgalmas, hogy egészen eltérő asszociációkat hívnak elő, a tulipános maszk kissé Giuseppe Archimboldo képeire emlékeztet, a szőrös álarc egy Altorjai Sándor-önarcképet hív be, a szalonnásnak pedig horrorfilmes allúziói vannak. Az arcot szinte teljes mértékben (a tekintet kivételével) eltakaró maszkok jócskán módosítják az önportréról vélt sémáinkat, mivel elrejtik a modell arcát, de egyben helyettesítik is valami szimbolikus tartalommal, mely akár még árulkodóbb is lehet az arcvonásoknál.     

 

Még egy trükkös önarcképsorozat: Dita Pepe az Önarcképek férfiakkal címet adta érdekes kísérletének, melyben különböző típusú, meglehetősen sarkított és sztereotip családi fotókba csempészte be magát, maximálisan hasonulva környezetéhez. A fotóst például egyszer egy nagypolgári milliő veszi körül (a kép egy parkban készült, a férj szivarozik, a kislányok pasztellszínekben pompáznak, "anyuka" szalmakalapban), másszor egy örökifjú bonviván a párja (ő vörös selyemben pózol), és van, hogy egy népes roma családba olvad be. Ennek a sorozatnak a bája az ironikusan giccsbe hajló tálalásban rejlik, a művészpárról készült fotót például egy apró, arany koronás béka teszi teljessé.

Katerina Drozková Menekültek című fotósorozatán szintén a környezet változtatja meg radikálisan a szereplőknek tulajdonított identitást: a fotós egyszerűen lecseréli a hátteret modelljei mögött, szembesítve a nézőt azzal, hogy a megváltoztatott vizuális kontextus milyen erős, önkéntelen kódokat hív életre a szemlélőben. Egyszerűen kasztokat ugrunk, hiszen a saját, szerény környezetük helyett a fotós alanyai flancos környezetet kapnak. Ugyanaz a szemüveges kislány egészen máshogyan hat egy formatervezett, narancssárga fotelben, ugyanaz a focista egy kertvárosi környezetben, ugyanaz a nő egy feszített víztükrű úszómedencével a háta mögött. Ügyes csavar, hogy az eredeti képeket is megleshetjük, erős a hatás, mintha egy szappanoperából ugranánk át egy dokudrámába.