Nép- és világzenei különlegességek, táncházak, a magyar mellett más népek táncai és zenéi töltik be a Fonót az év végén.

A Parno Graszt bulija, Berecz István és barátai táncelőadása, Keck Mária flamencotáncos, a Los Orangutanes és a Lituma latin ritmusai, Navratil Andrea Folkkvintettje bolgár és magyar dalokkal, a Romengo és a WOMEX Artist-díjas Lakatos Mónika koncertje a legszebb cigány dalokkal, Jazz előszilveszter a Dresch Quartettel, a Nosnachhal és a Söndörgővel, valamint az ország legnagyobb évbúcsúztató táncháza, a Fonó Folkszilveszter a Szászcsávási zenekarral – így zárja az évet a Fonó.

Csoóri Sándor emlékére hívták életre Berecz István és barátai Az idő mögül megszólaló erdő című nagyszabású előadást, amely december 20-án lesz látható a Fonó színpadán. „A parázslás korszakába jutott népi kultúránkra ne úgy tekintsünk, mint az augusztus huszadikára sütött díszkenyérre. Mert semmi köze azokhoz a képzetekhez, melyek ropogósnak, hamvasnak, menyecskepirosnak hiszik. Népi kultúránk: nemzeti kultúránk része, nem pedig érdekes hajtása. Nem rozmaringfa, nem tulipánfa, hanem az idő mögül megszólaló erdő” – vallják az alkotók.

29-én a magyar és a bolgár, valamint a cigány daloké lesz a főszerep. Navratil Andrea magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusát hallhatjuk Daram-daram-madaram címmel a Folkkvintett előadásában. Az est két zeneszerzője, Csengery Dániel és Mátyássy Szabolcs szándéka, hogy a mai kortárs-klasszikus zenei világ sokrétű eszközeivel újfajta megvilágításba helyezzék az eredeti népdalok szépségét. Ugyanezen az estén a nemzetközi világzenei nagyfesztiválok sztárfellépője, a Romengo és a WOMEX Artist-díjas és Kossuth-díjas énekesnő, Lakatos Mónika is a Fonó vendége lesz. (Az énekesnővel korábban készített interjúnk itt olvasható, podcastunk itt hallgatható meg.)

30-án hagyományosan a jazzé a főszerep a Fonóban. Idén a legendás Dresch Quartet, Dresch Mihály (fúvós hangszerek), Lukács Miklós (cimbalom), Gyányi Marcell (bőgő), Csizi László (dob) állnak színpadra. (Az idén Kossuth-djjal elismert Dresch Mihállyal készített interjúnk itt olvasható.) Mellettük a Söndörgő és a Nosnach lép fel.

Az ország legnagyobb táncházi szilvesztere a Fonó Folkszilveszte, ahol ebben az évben a Szászcsávási zenekar és a Gáska muzsikál.

Nyitókép: Romengo. Fotók forrása: Fonó