Bizet - Gyöngyhalászok - fotó Szentpétervári Kamaraopera.jpg

Vámpírokat is hoz a Szentpétervári Kamaraopera az Eiffel Műhelyházba

Marschner A vámpír és Bizet Gyöngyhalászok című operái mellett gálakoncerttel mutatkozik be a Szentpétervári Kamaraopera október 18. és 20. között a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.

A Magyar Állami Operaház 2019 őszén A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című Mozart pasticcio operával kapott meghívást Szentpétervárra. A meghívás viszonzására október 18. és 20. között kerül sor az Eiffel Műhelyházban, ahol a klasszikus, korhű előadások és a kuriózumok kedvelői számára is izgalmas produkciókat mutat be a szentpétervári társulat.

Heinrich Marschner október 18-án látható A vámpír című operájának címszereplője Lord Ruthven, aki három évvel tovább élhet, ha egy napon belül három lányt áldoz a sötétség urainak.

Marschner korai romantikus operája, amely 2018-ban koncertszerű formában volt hallható az Erkel Színházban, nagy hatással volt a fiatal Wagnerre, aki a gótikus, drámai hangvételből és a vezérmotívum használatából is merített ihletet A bolygó hollandi megkomponálásakor. A 2023-ban bemutatott szentpétervári produkció főbb szerepeit Aleksei Pashiev (Ruthven), Soslan Gagiev (Aubry), Valerii Kaula (Davenaut), Georgii Sologub (Berley) és Evgeniia Kravchenko (Malwina) alakítják.

Másnap Georges Bizet Gyöngyhalászok című operája szerepel a műsoron, ami 1888-as magyarországi bemutatója óta nem szerepel a dalszínház repertoárján. A 2015-ben bemutatott rendezés főszerepeit Sergei Aleshenko (Nadír), Iurii Borshev (Zurga) és Mariia Bochmanova (Leïla) formálják meg.

A szentpétervári együttes vendégszereplését gálakoncerttel zárja, ahol a társulat tagjai a romantikus olasz, francia és orosz operairodalom legszebb darabjaiból válogatnak. A műsoron többek közt Rossini, Bellini, Donizetti, Glinka, Verdi, Gounod, Bizet, Offenbach, Delibes, Csajkovszkij, Mascagni, Rimszkij-Korszakov, Cilea és Puccini áriái és duettjei szerepelnek. Az előadásokban és a koncerteken a Szentpétervári Kamaraopera együtteseit Maxim Valkov, a színház karmestere vezényli. A gálaesten a pulpitusra áll Dejan Savić, a belgrádi Nemzeti Opera és Balettszínház vezető dirigense is.

A Szentpétervári Kamaraoperát 1987-ben alapította Yuri Alexandrov, az orosz nép művésze címmel kitüntetett rendező és színházigazgató. A színház 1998 óta a Szentpétervár szívében található, díszes Von Derviz-palotában működik. 200 fős színháztermének műsorán a klasszikus operarepertoár és ritkán hallott gyöngyszemek egyaránt megtalálhatók, előadásaik az elmúlt harminc évben több mint egy tucat rangos oroszországi színházi elismerésben részesültek.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 18.

Ida regénye a Miskolci Balett előadásában, Jászai Mari emléke a Kutatók Éjszakáján, Miatyánk Fesztivál a Bakáts téri templomban, átadták a Krasznahorkai-olvasóteret, ismét ARC, évadnyitó koncert az Operában.

Hírmozaik – szeptember 12.

Felavatták a Halhatatlanok Társulata nyolc új tagjának lábnyomát Budapesten, Londonba utazott az Essentia Artis, 20. századi remekművek a Concerto Budapest évadnyitó koncertjén, Baráth Emőkével tér vissza a Figaro lakodalma az Operaházba, a Wonderland nyitja az évadot a Magyar Színházban, Kondor–Szécsi–Nagy versmondó versenyt hirdetnek.

Hírmozaik – szeptember 6.

Orosz szoprán nyerte a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt, szeptember 10-én kezdődik a Kraft Sörfesztivál a Dürer Kertben, négy koreográfiával nyitja az évadot a Magyar Nemzeti Balett, elhunyt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező.

Az első Anna-bálon még senki sem sejtette, hogy egyszer hungarikummá válik a mulatság

Július 25-én 201. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált a patinás Anna Grand Hotelben. Az immár hungarikumnak számító rendezvényen idén is megválasztják az Anna-bál szépét, és a város meghívta a tizennyolc éves balatonfüredi lányokat, akik közül huszonhárman elsőbálozóként vesznek majd részt az eseményen.