„Van irodalom, és van az irodalom látszatát keltő tevékenység” – beszélgetés Szörényi Lászlóval

Farkas Wellmann Endrének az irodalmon belüli tendenciák rendszerváltás előtti, illetve azt követő változására vonatkozó kérdésére az irodalomtörténész elmondta:

„Az irodalompolitika azelőtt, mivel ott volt a cenzúra és a pártirányítás, titkosan folyt. Én rettenetes megtiszteltetésnek éreztem például, hogy az intézetünk akkori párttitkára, a kiváló tudós, Tverdota György megkérdezte tőlem, hogy Aczél elvtárs fog jönni az intézetbe, te mely napokon vagy Szegeden? Mondom, miért kérdezed? Mert akkor ő nem akar jönni. Mármint, hogy ne legyen semmi balhé. Ezt nagyon kedvesnek tartottam, és megmondtam, hogy mikor jövök Szegedre, és Aczél elvtárs, akivel soha az életben nem találkoztam, hála a Jóistennek, tényleg így látogatta meg az intézetet, hogy ez az alak, aki én vagyok, akkor biztos távolságban tartózkodott egy másik városban.

Szóval, akkoriban volt egy mindenki által ismert, de természetesen csak részleteiben ismert és nem nyilvános cenzúra, ezért az ember vagy tudott róla, vagy nem, ezzel igyekeztek kordában tartani az értelmiséget. Viszont szerencsére a filoszság hosszú lejáratú szakma, és aki akkor vezető pozícióban volt, akár párttag volt szegény, mint maga Sőtér, Szauder vagy Klaniczay, ezek a régi iskolához tartozó Eötvös-kollégisták voltak, akik tudták azt, hogy van egyrészt tudomány, másrészt van politika, az utóbbit le kell szarni, és át kell verni a rendszert, a tudományt pedig művelni lehet. Kell, kötelező, mert különben elvisz minket az »eördög«. Ugye?

És amikor ennek vége lett, akkor az ember azt hitte, hogy heje-huja-dínomdánom, itt a szabadság, és akkor egyszerre csak észrevették, hogy pénzt továbbra is csak akkor kapnak, ha kinyalják valakinek a seggét. Na mostan kész segg mindig volt, ezért nyelvek is egyre többen vannak. Ennél finomabban nem tudom elmondani, sajnos.”

Hogyan hat ez vissza arra az irodalomra, vagyis arra az irodalmi életre, ami most bontakozik ki, tehát a most alkotókra. A mai szekértáborokra is egyebek között? – teszi fel a kérdést Farkas Wellmann.

„Az, hogyha én egy különben menő és szakmabelinek tűnő írótól azt olvasom, hogy Ady Endre egyrészt egy alkoholista és vérbajos barom, aki szegény Csinszkát verte, nem hatódom meg, tegyük hozzá, hogy ez egy urbánus állítás. Egy másik szerző, egy népies, ha pedig azt írja, hogy Ady egy szabadkőműves ügynök volt, pénzért lehazudta a csillagot az égről, és megtagadta a magyarságát, ezt sem veszem komolyan. Mindkét állítás mögé fel lehet sorakoztatni olyan szerzőket, akiknek a száját szavaknak látszó, betűkből álló ilyen böffenések hagyják el, amelyeket lekottáznak a nyomdászok – vagy lediktálják a gépírónőjüknek –, kinyomtatják, és ezt egyes emberek elolvassák és komolyan veszik. Ahelyett, hogy Ady Endrét olvasnának vagy mondjuk belemélyednének esetleg a szakirodalomba, mert elég nagy és eléggé hasznos.”

A teljes interjú a Helyőrség oldalán olvasható.

A vita előző részei itt, itt, itt és itt olvashatók.