Véletlenül írtam egy könyvet 02.jpg

Két országban két díjat nyert a Véletlenül írtam egy könyvet

Az amerikai premier rögtön közönségdíjat ért a Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmnek, míg a norvég premierről elhozta a legjobb európai gyerekfilm díját.

A Utah Film Center 14. éve rendezi meg a Tumbleweeds Film Festivalt, a Mountain West régió leghosszabb ideje működő, gyerekeknek szóló filmfesztiválját. Az éves seregszemle gyerekekről és gyerekeknek szóló filmeket kínál, és idén bemutatta Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmjét is, melyet a közönség a legjobbnak választott. 

Ezt követően május 7–9. között a film a Kristiansand International Children's Film Festivalon versenyzett, mely Norvégia egyik legnagyobb gyermek- és ifjúsági kulturális eseménye, és az egyetlen ilyen méretű, fiatal közönséget megcélzó filmfesztivál. Az eseményen, melyre a filmet Demeter Villő, a film főszereplője és Lakos Nóra író-rendező és producer is elkísérték, a zsűri a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját ítélte az alkotásnak.

„A zsűri úgy döntött, hogy olyan filmet díjaz, amely egyedülálló módon egy gyermek szemszögéből mesél, és eltávolodik »a jó a gonosz ellen« klasszikus formulájától. A film egy gyermek álmához hasonlóan ragyogó és pozitív univerzumban játszódik, és a főszereplő íráson keresztüli belső fejlődését helyezi középpontjába. Szintén figyelemre méltó a rendező azon képessége, hogy egy rendkívüli potenciállal rendelkező, páneurópai filmet készített” – olvasható a European Children’s Film Association (ECFA) zsűri értékelésében. Az ECFA-zsűri díja egyben azt is jelenti, hogy a film jelöltté vált az év legjobb európai gyerekfilm díjára, amelyről 2026-ban a Berlinale alatt dönt az Európai Gyerekfilmszövetség tagsága, amely a fiatal közönségnek szóló filmekért dolgozó európai filmes szakemberekből, producerekből, forgalmazókból, fesztiválvezetőkből áll. Az ECFA-díj, mely 2011-ben indult útjára, az egyetlen európai gyermekfilmes díj, amelyről közel 150 nemzetközi szakember dönt, így a díj értéke és presztízse egyedülálló.

A filmet a legészakibb A kategóriás filmfesztivál, a Tallinn Black Nights a legjobb fiatal közönségnek szóló filmnek járó díjjal jutalmazta, emellett elnyerte a Montreali Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál fődíját, a film főszereplője, Demeter Villő a lengyel Ale Kino! fesztiválról a legjobb fiatal európai tehetségnek járó díjjal tért haza, míg itthon a 44. Magyar Filmszemlén különdíjat nyert az alkotás. Kritikánk itt olvasható.

Az Annet Huizing nemzetközi ifjúsági bestselleréből készült Véletlenül írtam egy könyvet főbb szerepeiben Mátray László, Demeter Villő, Zsurzs Kati, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi, Mucsi Zoltán, Hárs Bonca, Kövécs Barnabás és Qian Zita láthatók. A filmben szerepel Gryllus Dorka, Simon Kornél, Wolf Kati, Gubik Petra, Stefanovics Angéla, Szabados Ági, Szabó Balázs és a Bagossy Brothers Company is.

A Véletlenül írtam egy könyvet című családi film írója és rendezője Lakos Nóra, producerei a Curtizt és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, valamint Lakos Nóra, holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink voltak. A filmet, mely a Nemzeti Filmintézet első zöldprodukciója, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a Juno11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában, a Juno11 Distribution, valamint az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány mutatta be. Az alkotás line producere Tarr Erika, operatőre Reich Dániel, látványtervezője Szurdi Juci, jelmeztervezője Lányi Fruzsina, kreatív animációs rendezője Bátory Péter, zeneszerzői pedig Jacob Meijer és Alexander Reumers voltak.

A Véletlenül írtam egy könyvet január 16-i premierjét követően alig pár héttel a regény újra bestsellerré vált. Ezt követően a Pagony Kiadó új borítóval nyomta újra, amelyen már a film plakátja szerepel. 

A film még mindig látható a magyar mozikban, a legutóbbi hírek szerint átlépte a 150 ezres nézőszámot, és ezzel a rendszerváltás óta a legsikeresebb családi film, de már megtalálható a Netflix kínálatában is.

Ez is érdekelheti

A Véletlenül írtam egy könyvet producere is bemutatkozik Cannes-ban

A Magasságok és mélységek és a Véletlenül írtam egy könyvet című filmeket is jegyző Sümeghy Claudiát mutatja be a European Film Promotion (EFP) a Producers on the Move elnevezésű programján. A cannes-i fesztivál szakmai eseménysorozatának célja, hogy ígéretes európai producerekre és munkáikra irányítsa a nemzetközi figyelmet – közölte április 29-én a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A Véletlenül írtam egy könyvet a legsikeresebb családi film a rendszerváltás óta

Lakos Nóra Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotása, a Véletlenül írtam egy könyvet nézőinek száma átlépte a 150 ezres nézőszámot, ezzel a rendszerváltás óta a legsikeresebb magyar élő szereplős családi mozifilm lett.

Montrealban a legjobb film lett a Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montreal Nemzetközi Gyerekfilmfesztivál fődíját. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült családi film a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet, és azóta is szerepel a mozik műsorán.

Így kell véletlenül elvarázsolni egy moziteremnyi embert

Egy színes, szeretettel teli világ, ahol a nap szinte mindig süt: a Véletlenül írtam egy könyvet című családi film azt adja, amire télen mindannyian vágyunk.