- Az nem rossz, gondolom, ha az embert, zeneszerző létére 2011-ben szétszedik az újságírók.
- Szokatlan, mert minket sosem keresnek meg. A komolyzene már a lap aljáról is lecsúszott, egyik műfaja sem éri el azt az ingerküszöböt, ami érdekelné a sajtót, talán az operát kivéve. Valószínűleg tradíciói miatt. No meg látványos, elegáns, a szó jó értelmében véve sznob műfaj is, talán ezért tartja magát. Operába menni még ma is esemény.
- Most viszont nem operába megyünk, hanem a Thália Színházba. Mindaz, amit eddig felsorolt, nagy teret hív elő az ember képzeletében. Itt azonban igencsak kompakt tér áll rendelkezésre. Noha az Ön operái általában kamaraművek, ez a Lisztről szóló sem igazán mozgalmas. Mégis, nem szab korlátokat az előadásnak a behatárolt tér?
- Egyrészt Gothár Péter rendező kitalált ennek tágítására valamit. Másrészt, ahogy Kesselyák Gergely karmesterünk szokta mondani, ez egy oratorikus misztériumjáték, azaz a történetnek van egyfajta intimitása: Liszt fizikai és lelki átalakulása zajlik, aminek jót tesz, hogy a közönség közel ül.
- Azt a pontot ragadták ki az életéből, amikor rég tervezett esküvője Carolyne von Sayn-Wittgensteinnel meghiúsul, és ő az égi világ felé fordul.
- Igen, abbé lesz az alsóbb papi rend felvételével, de nem diakónus pap. Van tehát egy erős spiritualitása a darabnak, ahol az őt közelről körülvevő közönség az ő közössége. Ez persze a zenekar méretére komoly hatással volt, nagyon le kellett venni a létszámot, ami a hangzást is befolyásolja, hiszen Liszt és Wagner zenéje, amire utalok is a műben, nagyzenekaron szólal meg.
- Azaz ön eredetileg nagyobb apparátusra komponálta meg?
- Igen, egy kicsit rá kellett igazítani erre a helyszínre, de ez természetes az opera műfaj tradícióit ismerve.
- Ha már a kompaktságnál tartunk: 90 perces, egyrészes műnek írta. Azért választja a rövidebb terjedelmet operáinál, mert a mai közönség tűrőképessége alacsonyabb, mint a Liszt-korabeli? Gondolok Wagner félnapos operáira. De az olaszok is minimum három felvonásosak.
- Pontosan így van. Arra, ami Wagnernál volt, hogy kora délután beültek a nézők, éjjelig maradtak, közben ettek-ittak, a mai embernek se ideje, se türelme. Különösen nem egy kortárs műnél. Le kell kötnöm őket másfél órára, hogy ott maradjanak velem, mert a mindennapokban olyan erős ingerekkel bombázzák a tévénézőket, ahol már a letolt gatya is kevés.
- Nyilván azért egy Fekete Gyula-operára nem azok jönnek be, akiknek az alpáriság a mérce.
- A mi közönségünk mindenképpen fogy. Az Operába szokott néző nehezen megy át még a Tháliába is. Magának az Operaháznak olyan a légköre, ahová szívesen eljönnek. Máshová kevésbé. Azaz mi sok kötöttséggel küzdünk. Meg kell győznünk őket, hogy érdemes átballagni az utca túloldalára.
- Képileg felidézik Liszt korát?
- Gothár egyfajta kettősséget talált ki. Fekete Attila, Liszt megszólaltatója saját frizurájával, szemüvegesen jelenik meg, de a jelmezek korhűek ? Bujdosó Nóra munkái ?, gyönyörűek.
- Zimányi Zsófia, a tavaszi fesztivál igazgatója rendelte meg Öntől a művet, az előadás a fesztivál és az Operaház közös produkciója. Sokan gondolják, milyen furcsa lehet megrendelésre komponálni, de évszázadokon át ez bevett gyakorlat volt. Gondoljunk például Haydnra vagy Mozartra. Ezúttal az alkalom, az időpont, a téma és a műfaj is meg volt határozva. Ez egyszerre kötheti némiképp gúzsba, ugyanakkor azt a biztonságot nyújtja, hogy egészen biztosan nem az asztalfióknak ír.
- Nekem nagyon fontos a mai közönség, én nem az utókorra gondolok. A megrendelés a világban megszokott, a magyar tradíció nem ez. Itt komponál valaki valamit, majd megpróbálja eladni vagy tényleg elrakja a fiókba. Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy operát rendeljen valaki. Ez Zimányi Zsófia elévülhetetlen érdeme.
- Liszt élete túl regényes és hosszú is, ezért választotta a librettó szerzője, Papp András a sorsforduló napját, az 50. születésnap és a tervezett frigy előestéjét?
- Igen, 1861. október 21-ét találta meg, nagyon jó érzékkel. Mindenképpen mérföldkő volt ez a nap Liszt számára. Ám nagyobbak az időtávlatok, még ha egyetlen napba sűrítve látjuk is az esküvőt és a csaknem négy évvel későbbi felszentelést.
- Majd egy cselszövés miatt a házassági engedélyt is visszavonta IX. Pius október 21-én.
- Rázós évek voltak, betöltötte az 50-et, fogytak az energiái, csalódott lett, túl volt azon, hogy fiatalos lendülettel tovább kocsikázzon keresztül-kasul Európán, szeretett volna megnyugodni, lehorgonyozni, mindez egycsapásra meghiúsult ezen az egyetlen estén.
- Így fordult a hit felé, ekkortól változott meg a külseje, a viselete, a haja, ahogy az
öregkori Liszt képein látjuk..
- Ezt az ég felé tartó emelkedést fejezi ki a cím: EXCELSIOR!
- Följebb! Magasabbra!, ezt jelenti. Sokan nem értik a szót, talán ezért az alcím: Liszt Ferenc mennybemenetele. Nem igazán operába hívogató címek, noha éppen az lenne a cél, amint mondta is.
- Jelezni akartuk, hogy ez magasztos téma, egy ünnepi opera, ami Liszt Istenhez fordulását jelzi. Ha valaki nem érti, nem érti. Nemes, veretes szó az Excelsior!, a mennybemenetelben meg van egy kis huncutság: az opera végén Carolyne helyett Szent Erzsébettel köt égi frigyet.
- A félkomoly opera műfaji megjelölés újra csak szembemegy a kettős címmel. Mit értsünk rajta?
- A zenetörténeti tradícióhoz kapcsolódunk ebben, az opera semi seria magyar fordításáról van szó. Mozart Don Giovannija is semi seria - mivel operájában van tréfás karakter is: Leporello. Nálunk Liszt inasa, Spiridion képviseli ezt a típus-figurát. Más oldalról pedig Liszt személyisége is sugallta ezt a műfaji választást. Egyrészről ismerjük a mestert, akinek lábai előtt leborult Európa, és komolyan néz le a fotókról, másrészről egy végtelenül jó humorú, kedélyes, sármos ember volt, aki után nem ok nélkül bomlottak a nők.
- A kortárs szó is kissé eltartja a közönséget, ennek ma nálunk valami olyasmi a jelentése, hogy ördögtől való, érthetetlen, elborzasztó. Ez részben persze buta sztereotípia, másrészt Önre végképp nem igaz, mert nem az avantgárd stílust képviseli. Mégis, milyen zenei nyelven szólítja meg a közönséget?
- Törekedtem arra, hogy Liszt zenéje felidéződjön. Több motívumot, dallamfoszlányt, töredéket, dallammenetet idézek tőle és Wagnertől is. A XIX: század zenei nyelvét emeltem be, használtam alapanyagként és gyúrtam össze, ami remélhetőleg mégsem valamiféle kollázs csupán.
- Nem zenei idézetek füzére, hanem egy új, egységes zenei világ született.
- Igen, és ez nem új, experimentális stílusban szólal meg, a felkérés kimondottan a széles közönséget célozta meg.
- Lemegy most hat előadás, mi lesz utána? Az Operaház átveszi?
- Győriványi Ráth György fő-zeneigazgató úr nem írt alá biankó csekket a jövő évadra, azt mondta, várjuk meg, milyen sikere lesz a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
- Ebben a munkában az ön közvetlen munkatársai mind a prózai színház világából érkeztek, a dramaturg, a rendező és Fodor Tamás, aki az öreg Lisztet alakítja, kicsit narrálja a darabot. Sokat dolgoztak már Gothárral a Katonában, együttműködésük tehát bevált, mégis mit hozott ez most az opera műfajának?
- Vérátömlesztést. Felfrissülést. Új látásmódot és megközelítést. Bekerült egy prózai szereplő is, aki értékeli, kommentálja a szituációkat, így komplexebb kép alakult ki. Ő segíti a szövegértést és értelmezést is, hiszen a prózai dikció egyértelműen tisztább, mint az énekelt. Ezzel is közelítek a mai közönséghez.
- Szereti Ön Lisztet?
- Na, ezt még soha senki nem kérdezte meg tőlem. Jó kérdés. Mit is mondjak? Igen. Anyanyelve mindenkinek, aki a Zeneakadémián tanult, az általa alapított, róla elnevezett intézményben. Játszottuk a műveit, úgy nőttünk fel, hogy velünk volt. Ő a mi atyánk. A mindennapi kenyerünk.
