Ezek a fiúk nem folkrendőrök
A Kacaj legújabb dala, az Ahogy szeretném több szempontból elüt a zenekar korábbi szerzeményeitől. Nem ez volt mostanában az egyetlen változás az együttes életében: nemrégiben tagcserén estek át. Frontemberük, Katona Bálint Baka ezekről is mesélt Nagy Daniellának, de a vele készített interjúban szóba került emellett a csapat mint alkotóközösség, a zenekar missziója, valamint az is, miért van szükség a mai világban a népzenére. Az szintén kiderült, megjelenik-e a fiúk mindennapjaiban az együttes képviselte értékrend. „Fontosnak érzem, hogy a magánéletünkben is képviseljük azokat az értékeket, amelyeket megjelenítünk a dalainkban, de nem beszélünk archaikus nyelvezetben a mindennapjainkban. Hozzáteszem, azt a dalszövegeinkben is igyekszünk kerülni, mert nem vagyunk folkrendőrök. Tudjuk, hogy egy mai fogalmazásmódban írt szöveg nem lehet egyenértékű és ugyanolyan erejű, mint egy évszázadokon keresztül szájhagyomány útján terjedő és formálódó szöveg, de szerelmünk a népzene, és ehhez mérten igyekszünk kihozni a dalainkból a legjobbat.”
Minden út az íróasztalhoz vezet
Habár állandó vita tárgya az életrajzi olvasat létjogosultsága az irodalomban, a közgondolkodásból egyelőre nem látszik kiszorulni az írók és költők élete iránti érdeklődés. Talán épp az apró kulisszatitkok, magánéleti pletykák és bulvár jellegű botrányok révén tudnak kedvenceink leszállni a nekik emelt piedesztálról, hogy értő módon, az azonosulás lehetőségét megteremtő pozícióból olvashassuk őket.
Igaz, a híresebb szerzők polgári foglalkozása ritkán titok, de nem is minden esetben köztudott. Mind megtanultuk az iskolában, hogy Petőfi a vándorszínészettel próbálkozott, mielőtt legnagyobb nemzeti költőnkké (nem mellesleg az egyik első, saját brandjét tudatosan építő irodalmárunkká) vált volna, vagy hogy Csáth Géza pszichoanalitikusként dolgozott. Na de tudnánk-e még egy színész-írót említeni? Vagy verselő pedagógust, aki a tanítást is hivatásnak tekintette, sőt célja volt, hogy a „maga módján elkészítse az ismeretlen magyar nevelő emlékművét”? Ha nem, mindenképp olvassuk el Ilyés Krisztinka cikkét.
Környezetvédelmi sci-fi dráma és tragikomikus iskolafilm
Ulaa Salim dán rendező legújabb filmje szokatlan műfaji keverék: valahol a sci-fi és a párkapcsolati dráma között helyezkedik el. Helyszíne Izland, főszereplői Elias és Anita, akik szerelmük ígéretes indulása ellenére különválnak, mivel a férfi úgy dönt, megmenti a biztos pusztulás szakadéka felett lebegő világot.
Györgyei Szabó Magdolna szerint akkor kezd megbicsaklani a történet, mikor 15 évet előreugrunk az időben, és a főszereplők közti viszony helyett a világmegmentő expedíció kerül a középpontba. Szerzőnk filmkritikájában felhívja a figyelmet a tudományos megalapozottság hiányára, ugyanakkor pozitívumként utal a hatásos szimbólumhasználatra és az aktuális, környezetvédelmi kérdésfelvetésre. „A pár férfi tagjának karaktere azokat szimbolizálja, akik az életüket a nagyobb jó érdekében áldozzák fel, miközben Anita a természetes életörömöt és a pillanat élvezetét képviseli. Kettejük története így nemcsak kapcsolati dráma, hanem arra is rávilágít, hogy milyen személyes és közös döntéseket hozunk a klímaváltozás árnyékában.”
A héten többször is jártunk moziban, és nemcsak dán, de magyar filmet is láttunk: Szimler Bálint Fekete pontja mind történetén, mind létrejöttén – a mozgókép közösségi finanszírozásból készült – keresztül az egyéni felelősségvállalás fontosságát hirdeti. „A filmet az első pillanattól az utolsóig fájdalmasan ismerős jelenetek, mondatok és karakterek népesítik be, kezdve a tűző napon tartott évnyitóval Szózatostul-mindenestül, folytatva a természetfilmnézéssel kipipált helyettesítésekkel, a rémálmainkban kísértő menzás ebédekkel és a rettenetes énekgyakorlatokkal. (…) Nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk ezeken a generációk óta velünk élő mozzanatokon, amelyek olyannyira beleivódtak a húsunkba-vérünkbe, hogy nehéz elhinni: az is értheti őket, aki nem magyar.” Úgy tűnik, mégis értik, hiszen a megkapóan őszinte iskolafilm három díjat is nyert a locarnói filmfesztiválon.
Az élet kulisszái mögül felsejlik a színház
A Játék a kastélyban vitathatatlanul Molnár Ferenc egyik legsikerültebb és -népszerűbb színpadi műve. Előbbit bizonyítja többek között, hogy a Centrál Színház nemrég debütált változatának rendezője, Puskás Tamás úgy vélte, nem szükséges hozzányúlni a szöveghez, így a színlapon sem találkozunk dramaturggal. Seres Gerda a sajtónak rendezett bemutatót látta, amely ritmikailag még kissé döcögött, voltak kizökkenések és lelassulások, de az apró hibákkal együtt is felsejlett annak a reménye, hogy rövidesen mi, nézők is úgy járunk majd, „mint a darabbeli rögtönzött színjáték közönsége, hogy a valóság tűnik papírízűnek, a színház pedig élethűnek”. Beszámolójában kiemelte a színészek frappáns és hiteles játékát: Alföldi Róbert cinizmussal vegyülő önelégültségét, László Zsolt szellemes sokszínűségét, Puskás Samu rendkívül őszinte pillanatait, valamint a nemrég Kaszás Attila-díjjal kitüntetett Balla Eszter profi váltásait a hétköznapi hangvétel és a szerep megkövetelte modorosság között.
A Park rádiója ad aláfestést a táblaképről elmélkedő kortársaknak
Régi álma valósult meg a Budapest Park csapatának azzal, hogy elindították online rádiójukat, a Park FM-et. Zenei főszerkesztője DJ Izil, azaz Borcsik Attila, aki több évtizede jelentős alakja a hazai zenei életnek. Kelemen Zsófia stratégiai és üzletfejlesztési vezető elárulta lapunknak, hogy ha kell, szívesen elszakadnak a tradicionális gyakorlattól. „Fontosnak tartjuk, hogy ne szorítsuk magunkat »klasszikus rádiózási keretek« közé, vagyis nem szeretnénk mindig fix időpontokban fix műsorokat. A fő fókusz a zenén lesz, de rengeteg tervünk van akár beszélgetős, akár játékos műsorokra is a közeljövőben.” Arra szintén kitért, hogy a hallgatók számos gegre számíthatnak a rádióban: előfordulhat, hogy Lábas Viki mondja be a pontos időt, vagy Parov Stelar saját dalait ajánlja.
A táblakép szerepét értelmezi (újra) az MNB Arts & Culture gyűjteményéből nyílt, a Q Contemporaryban megtekinthető kiállítás. Az alkotók mind a harminc és negyven év közötti generáció tagjai, így a szó szoros értelmében véve kortársak: nem meglepő hát, hogy több mű is reflektál a mind hangsúlyosabbá váló digitalitásra. Emellett olyan témákat is felvetnek az alkotások, mint a gép és az ember kapcsolata, a prehistorikus világ mágiája vagy a nőiség. Kocsis Katica szerint a tárlat üdítően hívja fel a figyelmet a kortárs magyar művészeti élet sokszínűségére – viszont egyes esetekben fájlalja a szellős elrendezést, mert így bizonyos műveknek nem sikerült párbeszédbe lépniük egymással, holott témájuk, megformálásuk ezt lehetővé tette volna.
