„Úttörő felfedezésük egy teljesen új génszabályozási elvet tárt fel, amelyről kiderült, hogy alapvető fontosságú a többsejtű élőlények, köztük az ember számára is”– indokolta a Nobel-díjat odaítélő testület a döntését. A 71 éves Ambros a Harvard Egyetemen végezte a felfedezéssel kapcsolatos kutatásokat. Jelenleg a Massachusettsi Egyetem orvosi karának professzora. A 72 éves Ruvkun pedig kutatásait a Massachusettsi Általános Kórházban és a Harvard orvosi karán folytatta, amelynek genetikaprofesszora – mondta el Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság főtitkára. Hozzátette, hogy a bejelentés előtt a nagy időeltolódás miatt a két amerikai tudós közül csak Ruvkunnal tudtak beszélni.
A tudós felesége vette fel hosszú csöngetés után a telefont, majd átadta férjének, aki nagyon fáradt hangon jelentkezett, de a hír felvillanyozta és nagyon örült a díjnak. Ambros, akit a Nobel-bizottság nem tudott elérni telefonon, reggel együtt ünnepelte a díj hírét kollégájával és feleségével, Rosalind Lee-vel – számolt be róla a Nobel-díj Facebook-oldala egy fotót is megosztva róluk. A díjat odaítélő testület közleménye szerint „Victor Ambros és Gary Ruvkun arra voltak kíváncsiak, hogyan fejlődnek a különböző sejttípusok. Felfedezték a mikro-RNS-t, az apró RNS-molekulák egy új osztályát, amely döntő szerepet játszik a génszabályozásban. Ma már ismert, hogy az emberi genom több mint ezer mikro-RNS-t kódol. Meglepő felfedezésük a génszabályozás egy teljesen új dimenzióját tárta fel. A mikro-RNS-ek alapvetően fontosnak bizonyulnak az élőlények fejlődése és működése szempontjából.”
„A kromoszómáinkban tárolt információ testünk összes sejtjének használati utasításához hasonlítható. Minden sejt ugyanazokat a kromoszómákat, így pontosan ugyanazokat a géneket és utasításokat tartalmazza. Mégis a különböző sejttípusok, például az izom- és idegsejtek, nagyon eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Hogyan jönnek létre ezek a különbségek? A válasz a génszabályozásban rejlik, amely lehetővé teszi, hogy minden sejt csak a megfelelő utasításokat válassza ki. Ez biztosítja, hogy minden sejttípusban csak a megfelelő génkészlet legyen aktív” – olvasható a Nobel-díj honlapján.
„A génszabályozás teszi lehetővé például, hogy az izomsejtek, a bélsejtek és az idegsejtek különböző típusai ellássák speciális funkcióikat. Ezenkívül a génaktivitást folyamatosan finomhangolni kell, hogy a sejtfunkciókat a testünk és a környezetünk változó körülményeihez igazítsuk. Ha a génszabályozás elromlik, az olyan súlyos betegségekhez vezethet, mint a rák, a cukorbetegség vagy az autoimmun betegség. Ezért a génaktivitás szabályozásának megértése évtizedek óta fontos cél” – hangsúlyozták a felfedezés jelentőségét.
Az 1960-as években kimutatták, hogy a transzkripciós faktoroknak nevezett speciális fehérjék képesek a DNS meghatározott régióihoz kötődni és a genetikai információ áramlását irányítani azáltal, hogy meghatározzák, mely mRNS-ek termelődjenek. Azóta több ezer transzkripciós faktort azonosítottak, és sokáig úgy vélték, hogy a génszabályozás fő alapelvei megoldódtak.
Az idei Nobel-díjasok azonban 1993-ban váratlan eredményeket tettek közzé, amelyek a génszabályozás egy új szintjét írták le, amelyről kiderült, hogy rendkívül jelentős – foglalták össze a felfedezéshez vezető utat. Az 1980-as évek végén Ambros és Ruvkun posztdoktori ösztöndíjasok voltak a 2002-ben Nobel-díjjal kitüntetett Robert Horvitz laboratóriumában, Sydney Brenner és John Sulston mellett. Az 1 milliméter hosszú C. elegans fonálférget tanulmányozták. Ez lett később az első soksejtű élőlény, amelynek meghatározták a teljes genomszekvenciáját.
Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta 115. alkalommal ítélték oda, összesen 229 kitüntetettnek: 40 alkalommal kapta egy, 36 alkalommal két, 39 alkalommal három tudós megosztva az elismerést. A 229 kitüntetettből 13 nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat 1983-ban. A kitüntetést kilenc alkalommal (1915, 1916, 1917, 1918, 1921, 1925, 1940, 1941 és 1942) nem ítélték oda. A díjat egy kitüntetett nem vehette át: a német Gerhard Domagk a náci kormány parancsára vissza kellett utasítsa a neki 1939-ben megítélt Nobel-díjat, a tudós az érmet és az oklevelet (a pénzt már nem) csak 1947-ben vehette át.
Az élettani-orvosi Nobel-díjasok legjei
Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a kanadai Frederick G. Banting, aki 1923-ban 31 évesen vehette át a díjat, míg a legidősebb az amerikai Francis Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a kitüntetést. 1947-ben fordult elő első alkalommal, hogy egy házaspár mindkét tagja, a cseh–amerikai Gerty és Carl Cori is megkapta az orvosi Nobel-díjat, majd 2014-ben a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser szintén megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. 2022-ben első alkalommal díjazták egy orvosi Nobel-díjas tudós gyermekét: az 1982-ben kitüntetett svéd Sune Bergström után fia, Svante Pääbo genetikus is megkapta a Nobel-díjat.
A legidősebb élő kitüntetett az 1924-ben született svéd Torsten Nils Wiesel, aki 1981-ben kapta meg az elismerést. 2011-ben a kanadai Ralph Steinman a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a díjat – amely 1974 óta posztumusz nem adható – nem vonták vissza, mert a bizottság a döntés meghozatalakor még nem értesült a hírről.
Érdekesség, hogy a jelöltekről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák neurológust, pszichiátert több mint tucatnyi alkalommal jelölték, ennek ellenére sem kapta meg a díjat.
Magyar kitüntetettek
Az élettani-orvosi Nobel-díjnak eddig négy magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt. Bárány Róbert (1876–1936), aki az első világháború után Svédországban élt, 1914-ben kapta a díjat a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért. 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893–1986) kapta a kitüntetést a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen ami a C-vitamin és a fumársav-katalízis felfedezését illeti. Ő az egyetlen magyar tudós, aki idehaza folytatott kutatásaiért kapta meg a díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (1899–1972) a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat. Tavaly az Egyesült Államokban élő és dolgozó Karikó Katalin biokémikus – az első magyar nő – az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért vehette át a kitüntetést.
2014 – Az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser az agykutatás területén elért eredményeikért.
2015 – Az ír William C. Campbell és a japán Omura Szatosi a fonálféreg-fertőzések – mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis –, illetve a kínai Tu Ju-ju a malária elleni újfajta kezelés kidolgozásáért.
2016 – A japán Oszumi Josinori az autofágia, vagyis a sejtekben zajló, leegyszerűsítve „önevésként” emlegetett folyamat területén elért eredményeiért.
2017 – Az amerikai Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young a cirkadián ritmust, azaz a napi biológiai órát szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért.
2018 – Az amerikai James P. Allison és a japán Hondzso Taszuku a rák elleni modern immunterápia, a negatív immunreguláció gátlására alapuló tumorterápia kifejlesztéséért.
2019 – Az amerikai William Kaelin és Gregg Semenza, valamint a brit Peter Ratcliffe annak felfedezéséért, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá.
2020 – Az amerikai Harvey J. Alter és Charles M. Rice, valamint a brit Michael Houghton a hepatitis C-vírus felfedezéséért.
2021 – Az amerikai David Julius és a libanoni–amerikai Ardem Patapoutian a hőmérséklet és a tapintás érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért.
2022 – A svéd Svante Pääbo a kihalt emberfélék genomjával és az emberi evolúcióval kapcsolatos felfedezéseiért.
2023 – Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
