Vidovszky György pályázik a Kolibri Színház igazgatói posztjára

Színpad

A leköszönő színházalapító, Novák János igazgató eszmei támogatásával indul a vezetői posztért Vidovszky György, aki tíz éve a Kolibri Színház állandó tagja és rendezője.

Vidovszky György. Fotó: Horváth Judit
Vidovszky György. Fotó: Horváth Judit

„Örülök, hogy folytatódhat a Kolibri Színház 32 évvel ezelőtt kezdődött története, s mint a színház alapító igazgatója megnyugvás számomra, hogy a társulatból érkezhet az utódom. Vidovszky György 2014 óta tagja a Kolibri Színház társulatának, számos sikeres rendezése mellett a színház nemzetközi együttműködéseiben vállalt feladatot, valamint művészeti kérdésekben segítette munkámat. A Kolibri Színház iránti elkötelezettsége is garancia arra, hogy a színház legfontosabb értékeit megőrizve új lendületet adjon a társulat további működéséhez és fejlődéséhez - idézi a színház közleménye Novák Jánost.

Vidovszky György 2014 óta tagja és állandó rendezője a Kolibrinek, 2007 óta eddig tizenhat előadást jegyez a színházban, jól ismeri a társulatot, a színház adottságait, lehetőségeit. Nevéhez olyan ismert előadások fűződnek, mint a Cyber Cyrano, amit a színház felkérésére Tasnádi Istvánnal közösen készítettek, és ami több, mint egy évtizedig volt a színház repertoárján. Vidovszky György sok színházban dolgozott az elmúlt két évtizedben itthon, a határon túl és külföldön, komoly rálátása van más színházak működési struktúrájára. Munkáját két közvetlen munkatárs segíti majd a társulatból: Gyevi-Bíró Eszter és Nizsai Dániel.

Novák János. Fotó: Kovács Milán
Novák János. Fotó: Kovács Milán

„Novák János vezetése alatt a Kolibri a gyermek- és ifjúsági színházi műfajon belül sok területen volt úttörő Magyarországon. Itt mutattak be először csecsemőknek szóló színházi előadást, és osztályterem-színházi előadás is itt született először hazánkban. De János kezdeményezésének köszönhető az is, hogy a Kolibri évek óta korcsoportos bontásban kínálja előadásait a nézőknek. Az elmúlt tíz évben nemcsak alkotóként, hanem a színház vezetőségének tagjaként is volt alkalmam belelátni az intézmény működésébe. Úgy érzem, készen állok arra, hogy az elmúlt több mint húsz évben szerzett tapasztalataimat színházvezetőként is kamatoztassam a jövőben, mégpedig itt az anyaszínházamban, a Kolibriben. Leendő vezetőtársaimmal és az egész társulattal együtt azon fogunk közösen munkálkodni, hogy új impulzusokkal és friss energiákkal töltsük meg a színházat, és a fiatal nézőinkkel együtt írjuk tovább a Kolibri több, mint harminc éves, sikeres történetét – mondta Vidovszky György.