000_34ZP7UF (1)169.jpg

Amerikai díszvendéggel és magyar zsűritaggal indult a Karlovy Vary-i filmfesztivál

A nyugat-csehországi Karlovy Varyban péntek este ünnepélyes keretek között megnyílt az 58. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A kategóriás nemzetközi filmszemléje. Az eseményen átadták a fesztiválelnök első díját Viggo Mortensen amerikai színésznek, a fesztivál egyik díszvendégének.

A július 6-ig tartó, ünnepélyes díjkiosztással végződő szemlén idén közel kétszáz filmet vetítenek le különböző szekciókban. A versenyfilmek kategóriájában 12 alkotás szerepel.

Viggo Mortensen amerikai színész-rendező a nyitónap gáláján átvette Jiří Bartoška fesztiválelnök díját. Ezt követően az ünnepség résztvevői megtekintették az Egészen a világ végére című alkotást, amelynek forgatókönyvét Mortensen írta, ő a rendezője, és a főszerepet is ő játssza.

A dán származású amerikai színész legismertebb alakítása Aragorn megszemélyesítése volt a Peter Jackson rendezte Gyűrűk Ura-filmekben. Viggo Mortensent, aki egyébként festő és több verseskötet szerzője is, korábban Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték. Az Ez a mi világunk című amerikai film, amelyben Viggo Mortensen játszotta az egyik főszerepet, 2016-ban Karlovy Varyban elnyerte a nézők díját.

A jövő szombati gálán Clive Owen Golden Globe-díjas brit színésznek is átadják Jiří Bartoška cseh fesztiválelnök díját. Rajtuk kívül ezt az elismerést megkapja még Daniel Brühl német színész, aki a Wolfgang Becker rendezte Good bye, Lenin! című alkotásban eljátszott szerepével vívott ki magának népszerűséget. A csehek közül Ivan Trojan színészt fogja díjazni a fesztivál szervezőbizottsága.

Ugyan magyar filmet a rendezők nem válogattak be a versenyprogramba, a fesztiválnak mégis vannak magyar vonatkozásai. A fődíjért száll versenybe Iveta Grófová pozsonyi rendező Emma és a halálfejes lepke című, szlovák–cseh együttműködésben készült filmje, amelyben az egyik főszerepet a Nyitrán született, és a városhoz közeli Nagycétényben felnőtt Borbély Alexandra magyar színésznő alakítja.

A még véglegesen el nem készült filmprojektek számára létrehozott Works in Progress programjában azonban találhatunk magyar alkotást is: Mayer Bernadette Szemem fénye (Mommy Blue) munkacímű első nagyjátékfilmjét, amelynek főszereplői Für Anikó és Vilmányi Benett. A kategóriába 12 fikciós és dokumentumfilmet válogattak be, amelyek az utómunka szakaszában állnak. A legígéretesebb projekteket utómunka-támogatással és pénzdíjjal jutalmazzák.

A versenyfilmeket elbíráló zsűri elnöke Geoffrey Rush Oscar-díjas ausztráliai színész lesz. A művész két éve kapott életműdíjas Kristályglóbuszt Karlovy Varyban. De zsűritag lesz még mások mellett Reisz Gábor magyar rendező és Patricia Clarkson amerikai színésznő is.

A fesztivál fődíja a Kristályglóbusz, amely mellé 15 ezer dollár (5,5 millió forint) is jár. Külön díjazzák egyebek mellett a legjobb női és férfialakításokat vagy a legjobb rendezést is. Idén megváltoztatták a Karlovy Vary-i szemle szimbólumát és fődíját: a Kristályglóbusz kisebb lett az eddig megszokottnál. A fejét hátra hajtó, kezében gömböt tartó fiatal nőt ábrázoló üvegszobor súlyát és méretét is csökkentették, mert már több színésznek is gondot okozott az elismerés átvétele.

Miután a közelmúltban volt száz éve, hogy elhunyt Franz Kafka világhírű prágai német író, a fesztiválon külön szekcióban levetítik az ő regényei alapján készült filmeket is. A jegyek nagy többsége idén is már elővételben elkelt.

Ez is érdekelheti

Fliegauf Bence tíz percet kivágott új filmjéből

A Jimmy Jaguár meghívása a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába felpörgette az eseményeket. A július elején tartott világpremier után a fesztiválon kapott visszajelzéseket is figyelembe véve készítette el a végleges változatot Fliegauf Bence rendező és Zimay András vágó. A hazai mozikban szeptember 11-től látható a rövidebb Jimmy Jaguár.

Szlovák film nyerte Karlovy Vary fődíját

A szlovák Miro Remo rendezte Radeji zesílet v divocine (Jobb a vadonban megőrülni) című filmnek ítélték oda szombaton a nyugat-csehországi Karlovy Varyban az 59. Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Kristály Glóbuszt.

Magyar film is meghívást kapott Karlovy Varyba

Nyilvánosságra hozták az 59. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál programját. Közép-Európa legnépszerűbb és egyetlen A kategóriás fesztiválja meghívta Fliegauf Bence legújabb független filmjét, a Jimmy Jaguárt. A Fliegauftól merőben szokatlan misztikus bűnügyi történet szeptember 11-től látható a magyar mozikban, forgalmazója a Mozinet.

Meghalt a Karlovy Vary-i filmfesztivál elnöke

Súlyos betegség után 78 éves korában csütörtökön Prágában elhunyt Jiří Bartoška népszerű cseh színész, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál elnöke, az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltó bársonyos forradalom egyik vezéregyénisége – közölte Uljana Donáthová, a fesztivál szóvivője a CTK hírügynökséggel.