Új opera születik Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve alapján. Az eposzparódia új formája a Coopera gondozásában, a Győri Nemzeti Színházzal közösen kerül színre.

A Coopera alapító producere, Vadász Dániel elmondta: „Azt az utat próbáljuk meg folytatni, amit a reformkor, és annak mély érzelmű, nemzeti identitást és nyelvet teremtő nagyjai mutatnak számunkra. Megteremteni egy olyan, a ma emberének szóló, magyar nyelv és irodalomból építkező népi, komolyzenei nyelvet, amely méltó lenyomata lehet korunknak. Úgy érezzük, feladatunk a magyar nyelv, a nemzeti kultúra jövőbe való átmentése és örökítése, ezért újból szükség van a Petőfi-idea feltámasztására, és ilyen ötletekre, mint a költő eposzparódiájának komolyzenei formába öntése.” 

A szervezők szándéka az volt, hogy egy fiatal, a ma emberéhez szóló alkotócsapat munkájából szülessen meg a Petőfi-mű különös, ironikus és parodisztikus hangvételéből táplálkozó komolyzenei, összművészeti produkció.

Zeneszerzőként a zenés színházi közönség számára már jól ismert Kovács Adriánt sikerült megnyerni, a librettó szerzője pedig a Coopera, Fodor Sándor művén alapuló, Csipike, az óriástörpe című ifjúsági operájának szövegírójaként és a Győri Nemzeti Színház vezető dramaturgjaként is ismert Bereczki Ágota. A készülő színpadi produkció rendezője a sepsiszentgyörgyi, UNITER-díjas Zakariás Zalán, a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője. Az előadás látványvilága Cs. Kiss Zsuzsanna és Csíki Csaba tervei nyomán készül. Az operamű és a készülő produkció zenei vezetője Silló István, a győri teátrum zeneigazgatója.

Az új vígopera szereplői mások mellett a Liszt-díjas Molnár Levente, Mester Viktória, Rácz Rita, Boncsér Gergely, Kendi Lajos, Vadász Zsolt és Bakos-Kiss Gábor.

A Petőfi200 emlékév keretében készülő opera buffával a szervezők célja, hogy a fiatal közönség számára új világításban is bemutassa a nyelv és kultúra megőrzőinek munkásságát. 

„Szerintünk, egy ilyen új alkotás, amely a mindenkinek tükröt tartó́ humort oly mesterien kezeli, mint Petőfi, ennek a szándéknak a szolgálatában áll, mindamellett pedig minden korosztály számára elérhető és befogadható́ lehet” – hangsúlyozta Bocskor-Salló Lóránt, a produkció művészeti vezetője és a Coopera ügyvezető igazgatója.

A képen Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes. Fotó: MTI/Máthé Zoltán